Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehország 2007-ben nem lesz euróövezeti tag

A cseh jegybank szerdán módosította korábbi előrejelzését, amely szerint Csehország már 2007-ben tagja lehet az euróövezetnek. Újabb belépési célt a központi bank nem nevezett meg.


Dátum: 2003-09-17 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:33.424951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a jegybank vélekedéséből kiderül, a nagy mértékű újabb eladósodás miatt a 2007-es időponttal már nem lehet számolni, belépésről csak akkor lehet szó - mint mondták -, ha a cseh gazdaság helyzete erre megfelelő.

Bár Csehország az euróbelépés legtöbb feltételét már jelenleg is teljesíti, illetve annak közelében jár - így az árstabilitás vagy a kamatok tekintetében -, a gondot az államháztartási hiány nagysága jelenti. Ezt a most a parlament előtt levő takarékossági csomag sem tudja teljesen megoldani.

Maga Vladimir Spidla kormányfő korábban 2010-re tette a belépést.

Hazai pénzügyi szakértők szerint az eladósodás nem katasztrofális, ami aggasztó, az annak gyorsuló növekedése. A legfrissebb adatok szerint az év végére 582 milliárd korona (17,9 milliárd euró) lesz a nettó államadósság, amely a GDP 21,6 százaléka. 1996-ban Csehországban az adóssághegy csak 155 milliárd korona (4,76 milliárd euró) volt.

A cseh képviselőház a jövő héten dönt az állami kiadások takarékossági csomagtervéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek