Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aznar: NATO-minta szerinti erőket Irakba

Nemzetközi csapatoknak kell gondoskodniuk Irakban a stabilitásról és biztonságról - mondta José María Aznar spanyol miniszterelnök szerdán Madridban.


Dátum: 2003-09-17 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:34.907758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezeknek a fegyveres erőknek nem kell az Egyesült Nemzetek Szervezetének fennhatósága alatt állniuk, hanem az észak-atlanti szövetség mintájára kell megszerveződniük - idézte Aznart a dpa német hírügynökség. A spanyol kormányfő arról nem szólt, hogy kinek kellene e csapatok parancsnokságát vezetnie.

"Az ENSZ-csapatok iraki állomásoztatásáról szóló vita értelmetlen" - jelentette ki Aznar, hozzáfűzve: Irakban nem egy konfliktus katonai erővel való befejezéséről van szó, hanem terrorista veszélyt kell leküzdeni.

Aznar egyszersmind síkra szállt amellett, hogy Irakban a polgári közigazgatást és a közszolgálatot rendeljék az ENSZ alá. Meglátása szerint az iraki lakosság képviselőinek is részt kell venniük a közigazgatásban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek