Lakóotthon-alapkőletétel Hódmezővásárhelyen
Az országban még nem kezdődött ekkora bérlakás-építés, mint most Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Glattfelder Béla államtitkár szerdán Hódmezővásárhelyen, a 107 lakásos nyugdíjas lakópark alapkő-letételén.
Dátum: 2002-03-27 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:39.895410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára szerint Hódmezővásárhely kiemelkedően sikeresen vett részt a Széchenyi Terv pályázatain, több mint 1 milliárd 90 millió forintot nyert bérlakás-építésre.
- Ennek egyik eleme a 107 lakásos nyugdíjas lakópark, amelynek alapkövét most helyezzük el, a másik egy bérlakás-építési program - mondta a politikai államtitkár.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2001-ben pályázaton 590 millió forintot nyert a nyugdíjas lakópark építésére, saját erőként 147 millió forintot ajánlott fel, így közel nyolcvan százalék az állami támogatás.
A lakópark több ütemben épül fel, a főépület várhatóan novemberre készül el.
A nyugdíjas lakóparkban 107 lakás lesz, orvosi ellátást, 24 órás szakápolói felügyeletet és szükség esetén betegápolást garantálnak a beköltözőknek.
Glattfelder Béla elmondta azt is: a polgári kormány célkitűzése, hogy otthonokat teremtsen Magyarországon, ennek egyik módja a lakáskamatok csökkentése volt.
- Míg 1998-ban 24 százalékos kamattal lehetett hitelt felvenni otthonteremtés céljára, mára ezek a kamatok 4 százalékra csökkentek, ennek eredményeként az elmúlt két évben megduplázódott a lakásépítési kedv az országban - mondta az államtitkár.
Hozzátette, hogy a kormány a lakáskamatok csökkentése mellett nagy hangsúlyt helyez a bérlakás-építések támogatására is.
- Szembesülnünk kellett azzal, hogy mindig lesznek olyanok, akik életkoruknál, élethelyzetüknél fogva nem képesek saját otthont teremteni maguknak, mert túl fiatalok vagy túl idősek - mondta az államtitkár.