Három hónapot kapott Milosevic
Három hónapot biztosít a hágai Nemzetközi Törvényszék Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnöknek arra, hogy előkészítse védekezését a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló testület előtt zajló perében.
Dátum: 2003-09-17 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:36.409681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést szerdán Hágában jelentették be az NT bírái, akik határoztak arról is: Milosevicnek hat héttel azután kell benyújtania az általa megidézni kívánt tanúk névjegyzékét, hogy a vád képviselői kifejtik álláspontjukat. A három hónapos felkészülési időről szóló döntés a Reuters hírügynökség szerint Milosevic tiltakozását váltotta ki, a volt jugoszláv államfő szeptember elején ugyanis legalább két éves felkészülési időre tartott igényt. A háborús és emberiesség elleni bűnökkel, illetve népirtással vádolt Milosevic egyben ideiglenes szabadlábra helyezését is kérte. A brit Richard May vezette bírói tanács azonban rögtön elutasította mindkét kérelmét. Az NT alapvetően az angolszász jog eljárásrendjét követi: először a vád képviselői fejthetik ki álláspontjukat, ismertethetik az annak alátámasztására szolgáló bizonyítékaikat, és ezt követően kaphat szót a védelem. A vádnak elvileg még idén be kell fejeznie álláspontja kifejtését, így a bírák döntése alapján a törvényszék előtt magát védő Milosevic várhatóan jövő tavasszal kezdheti meg a védekezést. Amennyiben az említett menetrend nem borul fel valamilyen okból, például (a magas vérnyomással küszködő) Milosevic egészségi állapota miatt, a volt jugoszláv elnök jövő áprilisban kezdheti meg a védekezést. Ha erre ugyanannyi időt kap, mint a vádhatóság - bár ezt a hágai bírák még nem közölték -, a tavaly február óta tartó per legalább 2005-ig folytatódna - vázolta az eljárás lehetséges időtartamát az AFP hírügynökség. Milosevicet a törvényszék háborús és emberiesség elleni bűnökkel, illetve népirtással vádolja az 1991-95-ös horvátországi, az 1992-95-ös boszniai háborúval és az 1998-99-es koszovói konfliktussal kapcsolatban. A hágai testület a három ügyet összevontan tárgyalja.
MTI - fidesz.hu