Épül a Békéscsabát elkerülő út
Csendesebb belvárosra és tisztább környezetre számíthatnak Békéscsaba polgárai, ha elkészül a várost elkerülő út - mondta szerdán Békéscsabán Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, amikor a 44. számú út békéscsabai bevezető szakasza mellett elhelyezte az elkerülő út alapkövét.
Dátum: 2002-03-27 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:40.193987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 3,9 kilométeres szakasz költsége nettó 2,2 milliárd forint, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank Rt. finanszíroz, míg a kivitelezést a Nemzeti Autópálya Rt. irányítja.
A helyi vállalkozások bevonásával rövidesen kezdődő munkálatok befejezésének határideje 2003 novembere.
Vég László, a város alpolgármestere szerint alig egy hete kezdődtek meg azok a munkálatok, amelyeknek eredményeképpen a Békéscsaba és Gyula közötti 44. számú útszakaszt szélesítik.
Az alpolgármester szerint a beruházások ösztönzően hatnak a magántőkére, csökken a munkanélküliség.
Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke szerint is komoly infrastrukturális beruházások kezdődtek meg a térségben, sőt a tervek között szerepel a békéscsabai repülőtér, valamint a város gyors elérhetőségét biztosító vasút fejlesztése is.