Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Táncolnak a kazlak" - Djabe-koncert Debrecenben

Koncerten emlékezett meg és idézte fel a debreceni Égerházi Imre festőművész emlékét a Djabe zenekar szerdán este a Debreceni Egyetem Lovarda kulturális központjában.


Dátum: 2003-09-17 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:41.290902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Arany Zsiráf és EmeRTon-díjas Djabe-zenekar a koncerten a tavasszal megjelent "Táncolnak a kazlak" című albumának anyagát mutatta be, amelynek minden kompozícióját a két éve, közlekedési baleset vétlen áldozataként elhunyt hajdúsági festőművész, Égerházi Imre festményei ihlették.

"A koncerten videókivetítőn a festmények és a művész életútja is végig követhetőek" - mondta el Égerházi Attila, a hangverseny producere, a festőművész fia.

Hozzátette: a közönség láthat egy hat és fél perces animációt is, amelyet az infarktust elszenvedett Égerházi Imre 15 éve, a klinikai halál állapotában megélt benyomásaiból festett alkotásai alapján készítettek a "Jégvilág" című kompozícióra.

A koncert folyamán bejátszott interjúrészletek segítségével a művész életútját is végigkövethették a résztvevők.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek