Verheugen Törökország jelöltségéről
Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa szerdán megerősítette, hogy Törökország az EU tagjelöltje, és ha jövő év végéig eleget tesz a tagság politikai követelményeinek, meg is kezdik vele a csatlakozási tárgyalásokat.
Dátum: 2003-09-17 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:41.591303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verheugen a Baker and McKenzie multinacionális ügyvédi iroda EU jogi értekezletén meghívott előadóként mondott beszédet Brüsszelben. Rámutatott, hogy az EU ugyanolyan módon kezeli Törökország pályázását, mint minden más országét, vagyis először eleget kell tennie a tagság politikai és gazdasági követelményeinek, utána kezdődhetnek a tárgyalások. Kifejtette, hogy az országnak elsősorban olyan alapvető szabadságjogok tekintetében kell javítania mérlegén, mint a szólás, a vallás és a gyülekezés szabadsága, továbbá módosítania kell a hadsereg szerepét az állam életében. Átfogó rendezésre kell jutni Ciprus ügyében is, vagyis egyesíteni kell a mesterségesen kettéválasztott földközi-tengeri szigetet.
A bővítési biztos kitért a készülő európai alkotmányos szerződésre is, amelyről hamarosan kormányközi konferencia kezdődik. Rámutatott, hogy az Európai Bizottság az alkotmányos szerződést előkészítő konvent tárgyalásain mindvégig az egy ország, egy biztos elvet támogatta azzal, hogy minden tagország biztosának egyforma jogokkal kell rendelkeznie. Ez lenne a legjobb módszer - mondotta Verheugen -, mert csak így lehet elkerülni, hogy egyenlőtlenségek keletkezzenek a tagországok, illetve a biztosok között.
Az egynapos értekezleten részt vett a Baker and McKenzie cég 29 európai irodájának számos partnere, vezető jogásza. Irodái működnek Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon is. Öt évvel ezelőtt létrehozta Brüsszelben európai jogi központját, amely kifejezetten az EU életének jogi vonatkozásaival foglalkozik. A mostani értekezleten szó volt a csatlakozó országok vállalati adórendszeréről, a bővítéssel várható olyan fejleményekről, mint bizonyos termelő tevékenységek, szolgáltatások áthelyezése az új tagállamokba, ezzel kapcsolatos foglalkoztatási törvények, a versenyjog alakulása a bővítés után, a környezetvédelmi szabályok átvételének kérdései az új tagországokban.
MTI - fidesz.hu