Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lefejelték a bősi erőmű atyját

Ismeretlen tettes inzultálta Pozsonyban a bősi erőmű atyjaként aposztrofált Július Bindert, korábbi parlamenti képviselőt.


Dátum: 2003-09-17 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:42.213705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrségi szóvivő közlése szerint a Peugeot márkájú gépkocsijában közlekedő Bindert váratlanul megelőzte, majd elébe vágva útját állta egy Skoda Octavia gépkocsi. Utóbbinak a volánja mögül kipattant egy férfi, mire Binder is kiszállt a gépkocsijából. Az ismeretlen gépkocsivezető homlokkal lefejelte az idős Bindert, aki most agyrázkódás gyanújával fekszik a belügyminisztérium kórházában.

A történtek után az idős mérnök rendőrt hívott, de a támadója gyorsan eltűnt a helyszínről.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy valamilyen közlekedési malőr váltotta-e ki a támadó indulatait, vagy előre eltervezett szándékkal támadta-e meg a nyugdíjas vízgazdálkodási mérnököt.

A kedden történt inzultus híre csak szerdán este került nyilvánosságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek