Arafat kész gépfegyverrel megvédeni magát
Jasszer Arafat palesztin elnök szerdán közölte: mártírként hal meg és gépfegyverrel védi meg magát, ha az izraeli katonák megkísérlik őt száműzni vagy meggyilkolni.
Dátum: 2003-09-18 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:43.441734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Palesztin katona vagyok. Használni fogom a fegyveremet, hogy megvédjem nemcsak magam, de minden palesztin gyermeket, nőt és férfit, s a palesztinok létét - hangsúlyozta Jasszer Arafat a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva, miközben az irodája padlóján fekvő gépfegyverre mutatott.
- Ki nem álmodik Palesztinában mártírságról? Van-e olyan palesztin, aki nem válhat mártírrá a mindennapos izraeli akna- és rakétatámadások következtében? - tette fel a kérdést a palesztin vezető.
Jasszer Arafat, akinek a népszerűsége hatalmasat nőtt az "eltávolítására" vonatkozó izraeli döntés óta, közölte: a kiutasítását vagy meggyilkolását tiltó ENSZ biztonsági tanácsi határozat előző napi amerikai megvétózása tüntetéseket és dühkitörléseket váltott ki több százezer palesztin és arab körében.
Az izraeli biztonsági kabinet múlt csütörtökön hozott elvi döntést a palesztin vezető kiutasításáról.
Arafat tájékoztatása szerint az Ahmed Korei kijelölt kormányfő vezette új palesztin kabinet összetételét a jövő héten jelentik be.
Az útitervként ismertté vált rendezési terv kapcsán a palesztin vezető hangsúlyozta: bár voltak vele kapcsolatban fenntartásai, feltétel nélkül elfogadta azt.
- Mi eleget tettünk a kötelezettségeinknek, míg Izrael, amelynek 14 fenntartása van, eddig még semmit sem teljesített - így a palesztin vezető.
Arafat bejelentette: a Palesztin Hatóság a palesztin szervezetek aktivistáival új béketerv kidolgozásán munkálkodik, de nemzetközi garanciákat követelt arra, hogy azt Izrael is betartsa.
- Biztosítékokra van szükségem, hogy Izrael véget vet a gyilkosságoknak, házrombolásoknak, razziáknak, letartóztatásoknak. Ezek a garanciák nemzetközi csapatok vagy megfigyelők lehetnek, amelyek biztosítják, hogy mindkét fél csatlakozzon a tűzszünethez - jelentette ki a palesztin vezető.
Az izraeli televíziónak adott nyilatkozatában Arafat szintén hangsúlyozta, hogy fegyverszünetet akar.
Kedd este Arafat nemzetbiztonsági tanácsadója, Dzsibril Radzsub terjesztett elő tűzszüneti javaslatot, amelyet Izrael elutasított, szerdán pedig a Hamász radikális palesztin mozgalom jelezte tűzszüneti szándékát.
Szerda este öt palesztin sebesült meg az egyiptomi határ közelében, a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban, ahová izraeli katonák hatoltak be. Az egyik sebesült állapota súlyos - közölték az AFP jelentése szerint palesztin biztonsági és kórházi források. A behatolásban húsz páncélozott jármű és két buldózer is részt vett.
MTI - fidesz.hu