Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Bordalfesztivál Pécsett

A IX. Európai Bordalfesztivált szeptember 26-tól 28-ig rendezik meg Pécsett - ismertette a programsorozat művészeti vezetője.


Dátum: 2003-09-18 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:43.729248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A háromnapos rendezvény célja a borok, a hozzájuk tartozó zenei kultúra népszerűsítése, valamint az idegenforgalom fellendítése - mondta el Lakner Tamás.

A fesztiválra kilenc együttest várnak, a magyarországi résztvevőkön kívül Finnországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Oroszországból és Szlovéniából érkeznek kórusok.

A program szerint szeptember 26-án pincekoncerteket tartanak neves villányi és villánykövesdi borosgazdáknál, másnap gálahangversenyt adnak a Pécsi Nemzeti Színházban, az azt követő napon pedig Villány és Nagytótfalu templomaiban, valamint a siklósi várban és a palkonyai faluházban lépnek fel.

Az együttesek előadásaiban nemzetük bordalai mellett Muszorgszkij, Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, Bock-Harrnik és Bárdos Lajos témába illő művei is szerepelnek.

A programokat további meghívott vendégek, Berecz András előadóművész, Sólyom Nagy Sándor Kossuth-díjas operaénekes és a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar produkciói színesítik.

Lakner Tamás kitért arra, hogy az eddigi nyolc pécsi európai bordalfesztiválon négy földrészről összesen ötven férfikar, huszonnyolc ország mintegy háromezer énekese vett részt, és ezek a találkozók hozzájárultak a hanyatlófélben lévő európai férfikari mozgalom fellendítéséhez.

A szervezők a bordalfesztiválok elmúlt öt évének legszebb dalaiból a közelmúltban CD-t jelentettek meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek