Ment a pénz Mudurához
Az Inter-Európa Bankból felvett kétes eredetű milliárdok egy része Medgyessy Péter miniszterelnök barátját, Alexandru Mudurát gazdagította, de az összegből jutott az üzletember nagyváradi vállalkozásának finanszírozására is - tudta meg a Magyar Nemzet. A romániai nagyvállalkozó családjához többször érkeztek milliós tételek a K&H-nál történt sikkasztásban fontos szerepet játszó Montrade-től is.
Dátum: 2003-09-18 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:45.564520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bizonyított tény, hogy a nagyváradi Lotus áruház építéséhez, illetve Alexandru Mudurához is került abból a pénzből, amelyet az Inter-Európa Banknál vettek fel szír magánszemélyek - értesült rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az összeg német bankszámlákat is megjárt, mielőtt a vállalkozóhoz került volna. Ismert: Alexandru Mudura több éven keresztül Németországban élt, és megszerezte a német állampolgárságot is. Az Inter-Európa Bank elnöke a kifizetések kezdetekor Medgyessy Péter miniszterelnök volt, akit baráti szálak fűznek Mudurához. A pénzintézetnél összesen 6,2 milliárd forintot vettek fel szír magánszemélyek, a pénzt a K and H Equities Rt.-nél sikkasztották el.
A Magyar Nemzet megtudta azt is: a Montrade-től többször utaltak át összesen mintegy kétszázmillió forintot a nagyváradi vállalkozó családjához, illetve egyes Mudura-érdekeltségek számára. A lap korábban beszámolt egy feltételezhetően Kulcsár Attila által írt levélről, amelyben a bróker az ügyfeleinek ad hasznos tanácsokat a kártalanítással kapcsolatos banki tárgyalásokhoz. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a "belgák" - a K&H Bank belga tulajdonosai - nem látják a Montrade-től, a Brittontól vagy a Lobagolától indult átutalások összefüggéseit, ezért azok "semmisnek tekinthetők".
Magyar Nemzet