"Határozottabb és keményebb lettem"
"A magyar választók úgy vélik, a nők legyenek továbbra is elsősorban családanyák. Ezért szavaznak inkább a férfiakra. A most szerveződő női tagozatban viszont már egyre többen vagyunk." Vígh Ilonával, a Fidesz női tagozatának elnökével Lindner András és Horváth Zoltán készített interjút a hvg 2003. szeptember 20-i számában.
Dátum: 2003-09-18 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:47.370929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nekem és öt testvéremnek korán dolgoznunk kellett. Egyik nővéremmel gyakran összevitáztam, mert át akarta venni a főzést a takarítás helyett" - kezdi az állóképességét megalapozó gyermekkorral az ős-szeghalminak számító, 48 éves politikusnő. A Macsáriként anyakönyvezett ambiciózus leány számára a szeghalmi érettségi idején még nem biztos a jövő: "Szerettem volna színésznő lenni, de mondták, ahhoz sokat kell tanulni, ezért inkább versenytornáztam. Aztán egyszer leestem a gerendáról, és az úszás felé vettem az irányt. Így jött utóbb az úszásoktatás" - tudatja, honnan ismerhetik nagyon sokan. Egyébként a szeghalmi művelődési központ előadójaként indít, amit egy Debrecenben 1988-ban szerzett tanítói és népművelői oklevéllel, majd 1992-ben a művelődési tárca menedzserképző tanfolyamával koronáz meg. Az itt szerzett ismereteket utóbb hasznosíthatta, amikor "a művelődési házban működő több művészeti csoportot a törvényi lehetőségek megnyíltával a közművelődésből az oktatásba tettük át". Az új intézménynek, az Alapfokú Művészeti Iskolának mindjárt az igazgatója is lesz, és szinte ezzel a lendülettel lesz 1998-ban a Fidesz támogatta független jelölt az országgyűlési választásokon, ahol be is fut. S mivel "nem lett volna erkölcsös, ha az ő támogatásukkal függetlenként működöm", belép a pártba. Legutóbb ismét nyer a körzetben, mi több, Orbán pártelnök őt kéri meg a szövetség női tagozatának életre hívásával.
"Dzsessz és klasszikus zene. A kocsimban is szól mindig a magnó. Van egy angol kazettám, azt szoktam végigtornázni" - említi, mi lazítja el. A hangminőséggel aligha lehet probléma, mivel férje rádió- és tévéműszerész vállalkozó. Idősebb fiuk, a 27 éves György motorversenyző, most egy édesipari cég megalapításán fáradozik. Öccse, a 24 esztendős László szakács-felszolgáló. A szeghalmi ház mellé "szívesen vennék nyaralót is a Körös-parton, de a férjem azt mondja: minek, úgyis elviszi a víz. Ehelyett gyakran kijárunk a folyóhoz" - búcsúzik egy polgári idillel.
- A riporteri közhely szerint a női politikusok inkább hajlamosak a kompromisszumra. Amikor azonban egyik kollégánk egy, a polgári oldal nagyasszonyait megszólaltató tévéműsorban ezzel próbálkozott, némelyikük a politika rendes velejárójának nevezte a mostanában tapasztalható parlamenti beszédmodort. Önön mit változtatott az öt év politizálás?
- Határozottabb és keményebb lettem. Mert kikényszerítik a választóim. Ja, és erősödött a tűrőképességem is. Korábban roppant érzékeny voltam. De egyik nap a férjem azzal jött: aki nem bír ki naponta tíz pofont, az ne is menjen politikusnak. Igazat adtam neki.
- Kicsit szégyelljük magunkat, hogy csak most figyeltünk fel önre, pedig immár a második ciklusát tölti a parlamentben. Mit kellett, lehetett volna eddig észrevennünk?
- Még a 2000-es költségvetés idején visítós volt a helyzet. Akkor majdnem leépítették a művészetiiskola-rendszert, mondván, aki művészetekre akarja taníttatni a gyermekét, fizesse meg. Harcba szálltunk, és személyes sikeremnek is mondhatom, hogy sikerült olyan normatívát kicsikarni, amely biztosította az ilyen iskolák működését.
- Nyilván hálásak ezért Szeghalmon, ahol szép karriert futott be, és mára bizonyára a város krémjéhez tartozik. A hagyományos magyar családokban még nem mindenütt örülnek, ha az asszony túlnyüzsgi a férjét. Önöknél nem volt ebből konfliktus?
- A férjem nem az a típus. Hiába piszkálták a barátai, amikor győztem 1998-ban, hogy "Gyurka, mi lesz veled?", nem izgatta. Ő máshol alkot nagyot. Hobbija a zene. Kiadott egy önálló cd-t, nyolcszor átúszta a Balatont, meg elmegy túlélőtáborba. Ott meg én nem tudnék meglenni, és arra sem volnék képes, hogy leevezzek hatvan kilométert.
- Néha pedig mintha a politika is afféle kegyetlen túlélőtábor lenne. A férje is műveli?
- Nógattam, hogy lépjen be a Fideszbe. Nagyapja kántor volt, szülei tanárok, polgári nevelést kapott. Bármiben segít, de azt mondja: vannak elvei, pártba soha.
- És a fiai? Őket azért csak bevitte már?
- Ők sem politizálnak. A tavalyi kampánykor kellett volna egy kép a családról. Előadtam, hogy holnap jönnek a fotósok. Majd megkövültem, amikor a nagyfiam azzal jött, tiszteletben tartják, amit végzek, de ne is haragudjak, ők ezt nem teszik meg. Végül rájuk hagytam, hiszen nem rángathatom bele őket a saját világomba.
- Nem akarjuk megbántani, de ez színtiszta liberális attitűd. Azért csak segítettek...
- Hát persze, vitték esőben, hóban a szórólapokat. Valaki megkérdezte a nagyobbiktól: Gyurika, és mi lesz, ha anyukád nem nyer? Mire ő: nem is bánnám, legalább lenne mit ennem. Azóta ez szállóige nálunk.
- Most már értjük, miért lett szakács a kisebb fiú...
- És nem is akármilyen. Telente egy tiroli síparadicsom egyik elegáns szállójában dolgozik. És a monacói Karolina hercegnő szerint, aki gyakori vendég ott, ő készíti a legfinomabb almás rétest.
- Térjünk vissza a politikához. Önnek a közművelődés szakmunkásaként jó ideig az "egypárt" által képviselt kultúrát illett közvetítenie. Elvárták, hogy ezt tagsággal is megerősítse?
- Kinéztek maguknak. Szerencsémre jött a rendszerváltás. A nyolcvanas évekből, amikor egy ideig én álltam a művelődési intézmény élén, vannak rossz emlékeim is. Néha megjelent két rendőr, és kérték a havi programot. Figyeltek a nyári művésztáborainkra is. Sőt az is megesett, hogy szétzavarták a tábort. Na, azt már nehezen viseltem.
- Akkor hogyan nem lépett be valamelyik új politikai alakulatba a rendszerváltozáskor?
- A papám MDF-tag lett, de az nem merült fel benne, hogy bevigyen engem is. Ettől persze még figyeltem az eseményeket. A Fideszt is. De bevallom, akkor még nem éreztem késztetést, hogy keressem velük a kapcsolatot.
- Végül csak összejöttek, és elegáns feladatot, az európai integrációs bizottsági tagságot osztották önre. Mi lehetett a meggondolásuk?
- Már beszéltem németül, és most küszködöm az angollal. És azt se higgyék, hogy a dolog fenékig tejfel volt: sokan jöttek azzal, hogy ebből nem profitál semmit a választókörzetem.
- Feltűnt a Pallag-féle olajbizottságban is. Ott miben tudott segédkezni?
- Az egész problémakör Szeghalomról indult, logikus volt, hogy bekerüljek a bizottságba. Próbáltuk kideríteni az igazságot, de teljes volt a káosz. Az ügyeskedő magyar hamar megtalálta a kiskaput: abból adódóan, hogy nem volt nyilvántartás, a vállalkozásokat egyik nap elindították, majd másnap megszüntették.
- Akárhogy is, mostani feladata testreszabottabbnak tetszik. De miben látja egy, a nem szerint szelektálódó politikai szervezet értelmét?
- Például abban, hogy a magyar választók úgy vélik, a nők legyenek továbbra is elsősorban családanyák. Ezért szavaznak inkább a férfiakra. A most szerveződő női tagozatban viszont már egyre többen vagyunk, de azért még nincs bent minden női Fidesz-tag.
Lindner András - Horváth Zoltán - hvg