Mikes Kelemen tanulmányi napok
Új Atlantisz - Jelenünk és jövőnk kultúrvilágaink távlataiban címmel rendezte meg hagyományos évi tanulmányi napjait a Hollandiai Mikes Kelemen Kör.
Dátum: 2003-09-18 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:48:48.291369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvénysorozat címe Sir Francis Bacon angol filozófus (1561-1626) egyik művére utal, amelyben a szerző a tudomány iránymutatásai alapján keresett új utakat az emberiség számára.
A Hollandiában élő magyar értelmiségieket tömörítő társaság csütörtöki tájékoztatása szerint a nagy sikerű konferencián a szabadkai Danyi Magdolnának ítélték oda a Magyar Irodalmi Figyelő-díjat.
A tanulmányi napokon előadások hangzottak el többek között a vallások jövőjéről, a demokrácia és a demokratikus gondolkodás filozófiai perspektíváiról, a XXI. században várható gazdasági értékrendről és a civilizációk közötti párbeszédről.
Farkas Flórián, a kör elnöke beszámolt a Mikes International néven 2001 szeptemberében létrehozott internetes szellemi fórum második évének szerkesztői és kiadói tevékenységéről. Az oldalon elektronikus negyedévi folyóirat és elektronikus könyvek találhatók. Utóbbiak listája az elmúlt évben kilenc művel, köztük Bosko Krstic szerb író A Behringer kastély című regényével bővült.
Krstic a tanulmányi napokon is részt vett, s meghívása, illetve könyvének kiadása jelzi, hogy a Hollandiai Mikes Kelemen Kör a Magyarországgal szomszédos országok többségi kultúrájára is figyel.
A kör, amelyet Hollandiában tanuló magyar egyetemi hallgatók 1951-ben Utrechtben alapítottak, 1959 óta évente rendezi meg tanulmányi napjait. Ezeken a magyar szellemi élet jeles képviselőinek részvételével a magyarságot is érintő kérdésekről folytatnak eszmecserét a sok országból érkezett résztvevők.
MTI - fidesz.hu