Érvágás: kétmilliót bukik az átlagos lakásvásárló
Az átlagos lakáshitel mostanában négymillió forint, amit használt lakás vásárlására és 15 éves futamidővel vesznek fel az emberek. A Magyar Hírlap megvizsgálta, hogy miképpen változnak a terhei az átlagos jövedelmű, átlagosan eladósodott családnak azzal, hogy jövő januártól jelentősen csökken a törlesztőrészletek után járó személyijövedelemadó-kedvezmény.
Dátum: 2003-09-18 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:50.838520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négymillió forintos, 15 éves futamidejű hitel havi törlesztőrészlete 35 ezer 579 forint (4,49 százalékos kamattal és 1,5 százalékos kezelési költséggel, vagyis praktikusan hatszázalékos hiteldíjjal számolva). Így az éves törlesztőrészlet 426 948 forint. Eddig a következő évi adóbevalláskor visszajárt ennek 40 százaléka, de legfeljebb 240 ezer forint. A vásárló tehát esetünkben visszaigényelhetett 170 779 forintot, amit ha leosztunk hónapokra, akkor azt mondhatjuk, hogy bő 14 ezer forinttal kisebb lett a törlesztőrészlete. Miután az átlag 130 ezer forintos havi (1 millió 560 ezer éves) bruttó bér szja-ja évi 424 ezer forint, így lesz is miből levonni a kedvezményt. A teljes futamidő során 2 561 000 forintot kapott volna vissza, ha nem változnak a feltételek.
Miután januártól módosulnak a visszaigénylés szabályai, lényegesen rosszabbul jár az átlagos család. Használt lakásra csak a törlesztőrészlet 30 százaléka jár adókedvezményként (új lakásnál marad a 40 százalék), viszont a maximális adókedvezmény 120 ezerre csökken. Így jövőre elvileg 128 084 forint lenne a visszaigényelhető összeg, de ebből elúszik nyolcezer. Ez a kisebb érvágás, a nagyobb az, hogy az szja-kedvezmény csak az első törlesztőrészlet évében és további négy évben jár. Tételezzük fel, hogy a vizsgált család az év közepén vette fel a hitelt, így 54 hónapig jár számára az évi 120 ezer forintos kedvezmény. Így összességében 540 ezer forint előnyhöz jut a várt, több mint 2,5 millió helyett. A veszteség tehát a 15 éves futamidő alatt több mint kétmillió forint. Egyedül az vigasztalhatja, hogy az éves bruttó jövedelme nem éri el a négymilliót, mert onnantól egy vas kedvezmény se jár.
Magyar Hírlap