Logisztikai központtá fejlődik Kaposvár
Kaposvár az eltelt években sokat fejlődött, a dél-dunántúli régió egyik társközpontjává nőtte ki magát. A somogyi megyeszékhely jelentős változáson ment keresztül, az elért eredményekre sokan felfigyeltek. A térség logisztikai központjává fejlődik a taszári repülőtér átalakítása és az útépítések hatására. Öt-hat éven belül megvalósulhat - a piacgazdaságnak megfelelő - a teljes foglalkoztatottság.
Dátum: 2003-09-18 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:52.035533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Szita Károly, Kaposvár polgármestere mondja, a város vezetése célul tűzte ki, hogy aki dolgozni akar, annak legyen munkahelye. Jó ütemben halad a meglévő ipari területek beépítése, s hamarosan megnyílik egy újabb ipari park is - a harmadik - a jelenlegi folytatásaként. Az eltelt négy évben 3850 új munkahely létesült a tervezett 2000-rel szemben. Az elkövetkező esztendők feladata újabbak létrehozása, a munkanélküliség további csökkentése. Mindez azért is jelentős, mert az 1990-es évtizedben a munkanélküliek száma itt volt a legmagasabb, 10 százalék körüli, ezt sikerült 6 százalékra csökkenteni.
A foglalkoztatási ráta jelenleg 70 százalék körüli, ez az arány Somogy megyében 55 százalék, országosan is 61 százalék körül mozog. A munkahelyteremtésnél a mennyiség helyett a minőség került előtérbe, éppen ezért a harmadik ipari parkba olyan vállalkozásokat telepítenek le, amelyek kvalifikált munkaerőt foglalkoztatnak és a megfelelő bérekért.
A szennyvíz-program eredményeként 2006-ra az egész város csatornázott lesz. Ezt követően több pénz jut majd a város 220 kilométernyi belterületi útjaira és járdáira. Rövidesen befejeződik a taszári repülőtéren a gurulóút, valamint a polgári terminál építése, amelyhez támogatást nyújtott a regionális fejlesztési tanács is. Jó ütemben halad a várost elkerülő út utolsó szakaszának építése, amely a szekszárdi híd jobb elérhetőségét teszi lehetővé. Épül az M9-es Kaposvárt elkerülő 20 kilométeres szakasza. Jelentős változást hoz majd a térség életében, ha elkészül az M65-ös út, amelyik Pécset köti majd össze Kaposvárral és az M7-essel.
Szita Károly állítja, ezek a fejlesztések megteremtik a feltételeit annak, hogy a somogyi megyeszékhely a régió logisztikai központjává váljon.
Az elmúlt években igazi egyetemi és diákváros lett Kaposvár. A campus fejlesztése 2005-ben fejeződik be, amelyre 6 milliárd forintot fordítanak. A pedagógiai kar új épülettömbje 2004-ben készül el. A beruházás részeként a diagnosztikai intézet mellett onkoradiológiai centrum épült, ami az oktatás mellett egészségügyi célokat is szolgál, átadását követően a daganatos betegségben szenvedők helyben gyógyítása is lehetővé vált. Az infrastrukturális beruházások közül a multifunkcionális hallgatói központ, valamint az oktatási és szolgáltatói helyek kialakítása mintegy négymilliárdba kerül. A fejlesztéseknek köszönhetően újabb karokkal bővült az egyetem, ettől a tanévtől megkezdődött a színészképzés is a városban. Jelenleg 20 ezer diák tanul a városban. Kényelmes elhelyezésüket szolgálja a napokban átadott újabb 450 férőhelyes, európai színvonalú - fedett uszodával, teniszpályával ellátott - középiskolai kollégium.
A városban a tervek szerint 2006-ig félezer önkormányzati lakás épül, ebből 280 már elkészült. A további városfejlesztési elképzelések megvalósításához újabb területeken alakítottak ki közművesített telkeket, az elkerülő út mellett vásár-, konferencia- és sportközpont épül.
- Az elmúlt években több kedvezményt is bevezettünk - emlékeztet Szita Károly. - Míg a korábbi években a legdrágább városok közé tartoztunk, ma már a középmezőnybe sorolnak bennünket. A kaposváriak helyett az önkormányzat fizeti a szemétszállítás díját, a távhődíj 9 százalékkal csökkent, a kismamák pedig ingyenesen utazhatnak a helyi járatokon.
Népszava