Afganisztáni földrengés - útra kész a magyar mentőcsapat
A magyar összevont mentőcsapat készen áll arra, hogy mentési feladatok céljából kiutazzon a földrengés sújtotta Afganisztánba - tudatta szerdán Pavelcze László, a csapat vezetője.
Dátum: 2002-03-27 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:41.760354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a mentőcsapat megkapta a katasztrófavédelmi főigazgatóság és a Belügyminisztérium engedélyét is.
Közölte, hogy a Külügyminisztérium megkezdte a kiutazáshoz szükséges egyeztetéseket, de a mentőcsapat is folyamatosan tartja a kapcsolatot a bécsi afgán nagykövetséggel.
Szólt arról is, hogy amennyiben megjönnek a szükséges engedélyek, és a repülőgép készen áll az útra, úgy a csapat három órán belül el tud indulni.
Az összevont mentőcsapat 16 szakemberből áll és négy, speciálisan képzett kutyát is magukkal visznek. A csapattagok között megtalálhatóak a Magyar Speciális Mentők, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a baptista szeretetszolgálat munkatársai, valamint orvosok, tűzoltók és egészségügyi szakemberek.
A tervek szerint a mentők két tonnányi felszerelést visznek magukkal Afganisztánba.