Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi vizsgálat az István kórház közbeszerzéseiről

Célvizsgálatot kezdeményezett a fideszes és a szocialista alelnök indítványára, az SZDSZ ellenében, a fővárosi egészségügyi bizottság csütörtökön az István kórház elmúlt két évi közbeszerzései, illetve az MR-vizsgáló létesítésével kapcsolatban.


Dátum: 2003-09-18 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:55.035662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület tudomásul vette a Városháza vizsgálóbiztosának múlt nyáron készült jelentését a kórház peres ügyeivel összefüggő ügyvédi megbízásokról. E célvizsgálatot korábban Kupper András, a bizottság fideszes alelnöke kezdeményezte.

Mivel azonban a kórház felügyelőtanácsa, amelynek ugyancsak a fideszes politikus az elnöke, idén tárgyalt a jelentésről - mondta el Ikvai Szabó Imre (SZDSZ) bizottsági elnök -, ezért a testület csak most tudott foglalkozni ezzel az üggyel.

Kupper András szerint a vizsgálat számos etikailag megkérdőjelezhető dolgot állapított meg az ügyvédi megbízatások, illetve a peres ügyek kapcsán. Úgy vélte, hogy e megállapítások csak azért kérdőjeles jellegűek, mivel még nem zárultak le a bírósági eljárások.

Havas Szófia (MSZP) alelnöke utalt arra, hogy a jelentést csak tudomásul vették, de nem elfogadták. Ezért indítványozta, hogy a másfél éve készült jelentés kiegészítéseként újabb célvizsgálatot végezzenek.

A szocialista alelnök egyúttal kezdeményezte, hogy a kórház elmúlt két évi közbeszerzéseiről készüljön egy másik célvizsgálat. A fideszes alelnök ennek kiegészítéseként javasolta, hogy a több száz millió forintos MR-vizsgáló kialakításával kapcsolatos kérdésekre is terjedjen ki a vizsgálat.

A bizottság az ellenzék és az MSZP többségének szavazatával döntött a célvizsgálatokról. A szabad demokraták és a bizottság korábbi szocialista elnöke nem szavazta meg a javaslatot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek