Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A K and H keresett a Fidesz-székházon


Dátum: 2003-09-18 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:55.624922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Simon Gábor szocialista képviselő részigazságot hangoztatott, amikor a Fidesz székházbérléséről beszélt.

Tény, hogy a Fidesz 1996-ban visszavásárlási jog kikötésével átmenetileg eladni kényszerült székházát. Az értékbecslők által akkor 300 millió forintra becsült épületért a K&H Bank, a párt szorult helyzetét kihasználva, mindössze 200 milliót fizetett. A Fidesz három évvel később a székházat 432 millió forintért vásárolta vissza, míg a pénzintézetnek 1996 és 1999 között havonta 50 ezer forintot fizetett.

Egyszerű számtani művelettel kiszámítható tehát, hogy a bank havonta több mint 5 millió forintot keresett az üzleten.

Budapest, 2003. szeptember 18.

Révész Máriusz

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

szóvivő

Kapcsolódó elemek