Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagyszabású izraeli razzia Dzsenínben

Nagyszabású razziát kezdett az izraeli hadsereg csütörtök este Dzsenínben - közölték palesztin biztonsági források.


Dátum: 2003-09-19 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:58.329459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az észak-ciszjordániai városba és a hozzá kapcsolódó menekülttáborba sötétedés előtt behatoló izraeli katonák kijárási tilalmat rendeltek el. A palesztin források szerint ez az elmúlt három hónap legnagyobb szabású izraeli akciója Dzsenínben. Mintegy harminc terepjáró és harckocsi fedezi a házakat és műhelyeket átkutató katonákat.

Két palesztin fiatalt - akik kövekkel dobálták meg a városba behatoló katonákat - lövésekkel könnyebben megsebesítették - közölte egy orvosi forrás az AFP francia hírügynökséggel.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője megerősítette a hadművelet hírét. A szóvivő azt mondta, hogy a katonák terrorista létesítmények után kutatnak - miután tudomást szereztek egy készülő öngyilkos merényletről -, és elfogtak öt körözött palesztin aktivistát. Az őrizetbe vettek egyikének, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet helyi vezetőjének autóját a katonák felrobbantották.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek