Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztázatlan érdekeltségek a Bóly Rt.-nél

Megváltozhat Baranya megye legnagyobb agrárcége, a Bóly Rt. tulajdonosi struktúrája. Még nem dőlt el, hogy a privatizáció nyílt vagy zárt rendszerű lesz-e, illetve hogy pénzügyi vagy szakmai befektetőket keres-e a tulajdonos ÁPV Rt. Felmerült az is, hogy részben a jelenlegi menedzsment vásárolja ki a céget. Ebben az esetben szerepet kaphat Jegesy András igazgatótanácsi tag, a belügyminiszter férje is.


Dátum: 2003-09-19 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:58.927207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Baranya megyében a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Rt. (Bóly Rt.) a legnagyobb, több lábon álló agrárcég, kiterjedt földterületekkel és térségi kötődésekkel. Jegyzett tőkéje csaknem eléri a négymilliárd forintot, 1600 alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül, s közvetve - alvállalkozókon keresztül - még legalább ugyanennyit. Az előző öt évben a társaság több száz milliós eredménnyel zárt, az idén azonban a félévi veszteség meghaladja a 661 millió forintot, ami az év végére akár egymilliárdra is felszökhet.

Bár egyelőre nem született kormányzati döntés az agrárcégek privatizációjáról, az értékesítés beszédtéma Bólyban, sőt Varga Péter vezérigazgató a sajtóban elmondta: gondolati szinten mind a menedzsmentet, mind a társaságnál dolgozókat foglalkoztatja a privatizáció lehetősége.

A Fidesz megyei szervezete szerint a cégnek állami kézben kell maradnia, ez hosszú távon a megye és a régió gazdasági érdeke.

- Gazdaságilag nem indokolt a privatizáció, a cég ugyanis eddig évente több száz milliós eredményeket ért el. Elismerjük, hogy az aszály rontotta a mezőgazdasági termelés eredményét, emellett azonban a veszteség felhalmozásában szerepet játszott a kormány agrárpolitikájának hiánya is. Érdemes lenne megvizsgálni a kiugróan magas veszteség miatt a vezetés felelősségét is - mondta Bánki Erik, a Fidesz baranyai szervezetének elnöke. Szerinte az is érdekes lehet, miért merült fel az lehetőségként, hogy a privatizációból a teljes menedzsment, vagyis az igazgatótanács is részesüljön.

Ebben az esetben ugyanis szerephez juthat Jegesy András igazgatótanácsi tag, Lamperth Mónika belügyminiszter férje. - Ez több szempontból is kifogásolható, mert a kormány egyik miniszterének férje ül egy olyan állami tulajdonú cég igazgatótanácsában, ahol tulajdonos lehet a privatizáció után - fogalmazott az elnök.

Bánki Erik a napokban Kiss Péter kancelláriaminiszternek írt levelet az ügyben, amelyben kérte a privatizációval kapcsolatos egyértelmű álláspontját.

Derek András - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek