Negyedmillió aláírás az állatokért
Kétszázötvenezer aláírás gyűlt össze azért, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa bűncselekménynek az állatkínzást. Magyarországon jelenleg az ilyen tettekért legfeljebb szabálysértési bírság róható ki.
Dátum: 2003-09-19 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:59.247845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több százan csatlakoztak a kezdeményezéshez csütörtökön - az aláírásgyűjtés utolsó napján - egy Andrássy úti kávéházban, neves művészek és tévés személyiségek társaságában. Sokan érkeztek az ország egyes településein kitöltött ívekkel, mások csak azért utaztak a fővárosba, hogy maguk is nevüket adják a kezdeményezéshez.
Legalább ötvenezer aláírás szükséges ahhoz, hogy az Országgyűlés napirendre tűzze az ügyet. A tervek szerint az állatkínzás mellett bűncselekménnyé válna mindennemű állatviadal szervezése és az orvvadászat is: a tetteseket szabadságvesztéssel is büntethetnék.
Az akciót egy országos felháborodást kiváltó eset után civil szervezetek indították. Júniusban a Tolna megyei Fadd-Domboriban három biztonsági őr autója mögött vonszolva halálra kínzott egy kutyát.
G. Juhász Judit - Magyar Nemzet