Itt a tévével kiegészített mobiltelefon
Japánban decemberben piacra dobják a tévével kiegészített maroktelefonokat - jelentették be pénteken Tokióban.
Dátum: 2003-09-19 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:49:59.537296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A J-Phone - a harmadik legnagyobb japán mobilszolgáltató, a brit Vodafone leányvállalatának - tájékoztatása szerint a televíziós képeket sugárzó készülékeket a NEC japán világcég gyártja.
A J-Phone két vetélytársa - a NTT DoCoMo és a KDDI - sietve közölte, hogy nekik egyelőre nincs ilyen jellegű tervük.
A J-Phone volt a világon az első olyan szolgáltató, amely 2000 végén megkezdte a kamerával kiegészített maroktelefonok eladását. Népszerűségét azzal alapozta meg, hogy az ilyen készülékekkel készült állóképeket dokumentum formátumban elektronikus levél útján azonnal el lehetett küldeni.
Két évvel később, 2002 márciusában pedig azzal rukkolt elő a cég, hogy készülékeivel rövid, maximum öt másodperces videofelvételeket lehetett továbbítani.
MTI - fidesz.hu