Országos szezonnyitó táncházi mulatság
Országos szezonnyitó táncházi mulatságba invitálja az érdeklődőket a Táncház Egyesület szombaton, a Fővárosi Művelődési Házba. A rendezvényt szervező egyesület ügyvezetője, Berán István tájékoztatása szerint tizennegyedik alkalommal rendezik meg a helyi táncházi évadok nyitányaként az országos táncházi mulatságot.
Dátum: 2003-09-19 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:00.420141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az esemény a szórakozás mellett szakmai találkozó is, valamint reményeik szerint a vonzó programok révén újabb tagokkal sokasodik a táncházi mozgalom - fűzte hozzá.
Berán István szólt arról: a gyermekprogramok sorát a debreceni Szeredás együttes zenés szüreti műsora nyitja meg, s fellép a Törekvés Táncegyüttes a Magyar Tekerőzenekar kíséretével.
A gyermek táncházban a Kolompos együttes szolgáltatja a talpalávalót, a Kőketánc játszóházban pedig kézműves foglalkozásokat tartanak.
A felnőttek figyelmébe ajánlott táncházi összeállításban a fellépők között lesz a Galga zenekar, a Ternipe, a Rece-fice, a Maskarades, a Falkafolk, a Bekecs, a Tükrös és a Fonó zenekar.
A közönség szórakozhat gömöri, gyimesi, kalotaszegi, mezőségi, rábaközi, somogyi és szilágysági zenékre és táncokra is.
Külön érdekessége a programnak az élő hagyományokat képviselő cigánymuzsikusok fellépése. Közönség elé lép Potta Géza felvidéki prímás és zenekara, illetve az erdélyi magyarpalatkai zenekar.
A táncházi mulatság résztvevői bekapcsolódhatnak a Millenniumi Városközpontban létesülő kulturális épületegyüttessel foglalkozó eszmecserébe is.
A szervezők tájékoztatása szerint a fórum vendége lesz például az épület tervezője, Zoboki Gábor, valamint a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László.
Az 1990-ben létrejött Táncházi Kamara jogutódjaként működő Táncház Egyesület tagságát hivatásos művészek, amatőr előadók, néprajzos szakemberek, zenepedagógusok, néptáncoktatók, illetve több ezer népzene- és néptánckedvelő alkotja.
MTI - fidesz.hu