Az ODS ellenzi a szudétanémetek kárpótlását
A legnagyobb cseh ellenzéki erő, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) határozottan ellenzi, hogy a kormány bármiféle kárpótlást nyújtson azon csehországi szudétanémeteknek, akiket a II. világháború után nem telepítettek ki az országból, de jogsértéseket szenvedtek a prágai hatóságok részéről.
Dátum: 2003-09-19 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:01.572573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormánykoalíció egyes tagjaitól eltérően mi nem értünk egyet a Cseh Köztársaság német nemzetiségű állampolgárainak az állami költségvetésből nyújtandó úgynevezett kárpótlással. Ugyancsak ellenezzük a kiűzetések elleni úgynevezett emlékmű felállítását, függetlenül annak helyszínétől" - olvasható az ODS elnökségének pénteken nyilvánosságra hozott nyilatkozatában. A párt vezetősége felszólítja a kormánypolitikusokat, hogy ne bolygassák a múlt olyan kérdéseit, amelyek a hazai politikai színtéren az ODS szerint már lezártnak tekinthetőek.
A csehországi szudétanémetek kárpótlását Petr Mares kormányfőhelyettes kezdeményezte tavasszal. A kabinet döntése alapján Maresnek október végéig kell a kormány elé terjesztenie a kárpótlás konkrét tervezetét.
A polgári demokraták úgy vélik, hogy a kormány néhány tagjának álláspontja ebben a kérdésben gyengíti Csehország jogi és nemzetközi pozícióit. "Eszközként szolgálhatnak az európai történelem tragikus fejezeteinek félreértelmezéséhez" - jelentette ki a kérdéssel kapcsolatban Jan Zahradil, az ODS első számú külügyi szakértője.
Az ODS vezetősége nyilatkozatában veszélyesnek és elfogadhatatlannak minősítette a szudétanémeteket kárpótlási ügyekben képviselő Jaroslav Capek ügyvéd kijelentését is, aki egy interjúban a Benes-dekrétumokat a nürnbergi törvényekhez hasonlította, amelyekkel a náci rendszer megkülönböztető intézkedéseket vezetett be a zsidók ellen.
MTI - fidesz.hu