Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Morálisan nem szép" beszerzés

Nem találta összeférhetetlennek a Városháza illetékes bizottsága Hubert Bélának, az SZDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettesének cége és a BKV közti üzleti kapcsolatot.


Dátum: 2003-09-19 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:01.870563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összeférhetetlenségi bizottság ugyanis kimondta: nem volt jogszabálysértő az ügylet, etikai kérdések vizsgálata pedig nem tartozik a testület feladatkörébe. Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, Hubert Béla cégétől rendelt meg közbeszerzés nélkül 4,6 millió forint értékben számítástechnikai eszközöket a BKV gépjárműjavító kft.-je. Az SZDSZ-es politikus felügyelőbizottsági tag a BKV Rt.-nél és a BKV Gépjárműjavító Szolgáltató Kft.-nél egyaránt.

Juharos Róbert fideszes képviselő elmondta: az összeférhetetlenségi jogszabályok nem kielégítők. A konkrét eset jogon túli kérdéseket vet fel.

Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője indokoltnak tartana egy politikai egyeztetést, amelyen a pártok bizonyos etikai kérdésekről közös álláspontot alakíthatnának ki.

Pál Gábor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek