Oroszlán lett a kutya kölyke
Német juhász neveli és vigyázza azt a nőstény kis oroszlánt, amelyik néhány hete született a győri állatkertben. A kölyköt most hétvégétől két hónapig látogathatják, mivel utána egy új-zélandi vadasparkba repítik.
Dátum: 2003-09-19 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:06.738648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éjszakai véletlen baleset
Jenny - akit néhány éve még sok száz gyerek simogathatott - már másodszor ellett utódokat. Néhány hete azonban megtörtént a baj, ami sajnos nem ritka a nagy testű állatoknál: az öt kicsiből négyet álmában agyonnyomott az anyaoroszlán. Az éjszakai véletlen balesetet túlélő kis nőstény is megsérült, ezért haladéktalanul el kellett távolítani a csapatból, amely különben megöli a sebzett kölyköt. Ám az állatkert-igazgató, dr. Andréka György szerint ekkor jött csak a neheze.
Öngyilkosjelöltként viselkedett
A szerencsés túlélő ugyanis valódi "öngyilkosjelöltnek" bizonyult. Négy teljes hétig nem akart enni, a cuminál csak a kanalat utálta jobban, s ezért már kéthetes korában húst próbáltak etetni vele, ami szinte példátlan. De a falatokkal sem szívesen barátkozott, mivel - mint végül kiderült - elsősorban az embertől idegenkedett. Ekkor támadt az igazgatónak az a gondolata, hogy összehozza az élhetetlen csemetét német juhászával, amely addig megbízhatónak bizonyult, s nem is először látott oroszlánt. A bemutatás fényesebben sikerült, mint azt maga a gazda gondolta volna: a kan kutya vállalta a szülő teljes szerepkörét. A kis oroszlán azóta minden gondoskodást elfogad - mármint a kutyától, az igazgatóval szemben azóta is fenntartásai vannak. Egész nap a német juhász hátán lovagol, az pedig vigyázza álmát és saját kölykeként bánik vele, például annak megfelelően érdes nyelvével segíti elő a kicsi biológiai folyamatait.
Gromekra újabb feladat vár
Andréka György szerint az állatkert tartozik azzal Győr lakóinak, hogy az itt született kis oroszlánt legalább rövid időre bemutassa, ezért szombattól látható lesz a sokat próbált jövevény. A kifutóban pedig továbbra is két felnőtt nőstény él Gromek mellett, akitől még újabb nemzést várhat az állatkert, ami már magában nagy szó, mivel az öreg hím csaknem húszéves. Ez emberi léptékre átszámítva több mint nyolcvan évet jelent.
L. B. - Kisalföld