Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mélyponton a gazdaság

A magyar gazdaság minden mutatója romlik. Az év elején tervezett 4 százalékos növekedés helyett ténylegesen csak 2,4 százalékkal bővül a gazdaság, az idei 5 százalék körüli infláció pedig 13 évnyi csökkenés után ismét emelkedik, jövőre 6-6,5 százalékos pénzromlással számol a kormány — mondta szolnoki sajtótájékoztatóján Balla György, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.


Dátum: 2003-09-19 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:07.734798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a működőtőke-beáramlás tekintetében már Románia és Litvánia is megelőz minket, erre tehát rossz magyarázat a világgazdasági recessszió. Az államadósság a kormányváltás óta negyedével nőtt, Balla György szerint a Medgyessy-kormány ily módon 600 ezer forint hitellel terhelte meg a családokat. A jövő évi adóváltozások kapcsán elhangzott: a kabinet az adókból 500 milliárd forint plusz bevételre számít, s mindenkinek romlani fognak az életkörülményei. Különösen igaz ez a nyugdíjasokra, akiknek a zsebéből a Fidesz számításai szerint átlagosan havi 3700 forintot húz ki a kormány.

Új Néplap

Kapcsolódó elemek