Fölényes CSU-győzelem várható Bajorországban
Bajorországban évtizedek óta nem kérdéses, hogy ki nyeri a tartományi választásokat, s a vasárnapi voksoláson is toronymagasan esélyes a csak Bajorországban működő Keresztényszociális Unió (CSU).
Dátum: 2003-09-19 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:08.051723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A CSU 1962 óta abszolút többséggel kormányozza a szabadállamot, s vasárnap a fölény még nyomasztóbbá válhat. Minden közvélemény-kutatás 60 százalék körüli győzelmet jósol, s azt sem zárják ki politikai megfigyelők, hogy a CSU eléri, illetve túlszárnyalja eddigi legjobb eredményét, az 1974-es 62,1 százalékot.
Edmund Stoiber, a CSU elnöke, bajor kormányfő mindazonáltal egy pénteki interjúban nem találta reálisnak a 60 százalékos vagy annál jobb eredményt, az ő választási célja továbbra is az, hogy pártja elérje az 50 százalékot, s onnantól kezdve minden újabb szavazat külön nyereség.
Stoiber elsősorban a tartomány jó gazdasági helyzetének tulajdonította a CSU népszerűségét. Mint mondta, Németországban itt a legalacsonyabb a munkanélküliség és az eladósodás szintje, a tartományi kormány bőkezűen beruház az oktatásba, a kultúrába. Nem véletlen, hogy Németországon belül a helyváltoztatók 80 százaléka Bajorországban köt ki - közölte Stoiber az ARD televízió kamerái előtt.
Az ellenzék jelképesen már kitűzte a megadást jelző fehér zászlót, a szociáldemokrata párt várhatóan 20 százalék körül végez majd az öt évvel ezelőtti 28,7 százalékhoz képest. Jellemző, hogy a szociáldemokraták első számú jelöltjét, Franz Magetet csak minden második választó ismeri.
A szociáldemokraták választási kampányukban óvtak attól, hogy a CSU "túlsúlyos" legyen, kétharmados többséggel rendelkezzen a 180 fősre karcsúsított tartományi parlamentben, ezt szolgálták "A hatalomnak kontrollra van szüksége" feliratú óriásplakátjaik is.
A tartományi parlamentbe ismét bekerülhetnek a zöldek, s javíthatnak is korábbi eredményükön (5,7 százalék). Bajorországban is érvényesül az az országos tendencia, hogy bár a környezetvédők szövetségi szinten a szociáldemokratákkal koalícióban kormányoznak, az elégedetlenség csak a szociáldemokraták népszerűségi mutatóit rontja. Valószínűleg nem kerülnek be a müncheni parlamentbe a liberálisok (FDP).
Vasárnap 9,1 millió választásra jogosult járulhat az urnákhoz Bajorországban. Egy látványos győzelem erősítené a CSU helyzetét a kereszténydemokrata partnerpárttal, a CDU-val együtt alkotott táboron belül, s tovább javítaná pozícióit Stoiber is, aki minden bizonnyal még egyszer megpályázza Németország kancellárjának posztját.
A tavalyi országos választásokon a CDU/CSU minimális különbséggel kapott ki a szociáldemokratáktól, így kancellárjelöltje, Stoiber is elbukott Gerhard Schröderrel szemben, ám a CSU már akkor is kiugróan jó, 58,6 százalékos eredményt könyvelhetett el Bajorországban.
A vasárnapi eredmények, bármilyen arányban is győz a CSU, nem változtatnak az ellenzéki többségű felsőházban (Bundesrat) kialakult erőviszonyokon.
MTI - fidesz.hu