Kulturális örökség napjai szombaton és vasárnap
A kulturális örökség napjai szombati és vasárnapi rendezvénysorozatában mintegy 400 műemléki épületbe és 27 úgynevezett sétaútra invitálják az érdeklődőket. A Magyarországon tízéves múltra visszatekintő szeptemberi műemléki hétvége ezúttal a Zsolnay házdísznéző mottót kapta.
Dátum: 2003-09-19 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:10.284624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvény a 175 éve született Zsolnay Vilmos alakját és tevékenységét helyezi a középpontba. Ennek jegyében a 150 éve alapított pécsi Zsolnay gyár ad otthont a rendezvénysorozat szombati országos megnyitó ünnepségének.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal összeállítása szerint e hét végén ismét kinyitja a nagyközönség előtt kapuját a Köztársasági Elnöki Hivatal (Sándor-palota, I., Szent György tér 1.), a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (I., Táncsics u. 1.), a Belügyminisztérium épülete (V., Nádor u. 4.), a BM Duna Palota (V., Zrínyi u. 5.), az Országgyűlési Könyvtár (V., Kossuth tér 1-3.).
Látogatható lesz a Magyar Építőművészek Szövetsége (volt Andrássy-palota, VIII., Ötpacsirta u. 2.), a Vörösmarty Mihály Gimnázium épülete (VIII., Horánszky u. 11.), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épülete (XI., Műegyetem rkp. 3.), a Barabás-villa (XII., Csaba u. 5.).
Várja a látogatókat a Zsolnay Mauzóleum Pécsett (Vadász u. 8.), a Zsolnay Múzeum (Pécs, Káptalan u. 2.), a Károlyi-kastély Füzérradványban (Kossuth u. 4-35.), a Jósvafői Tájház (Dózsa Gy. u. 3.).
Megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújvárosban (Bartók B. tér 1.), a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) (Széchenyi tér 11.), a Tolnay Klári Emlékház (Mohora, Kossuth u. 30.), a Varga-malom (Vilonya, Papkeszi u. 6.), a ciszterci apátság Zircen (Rákóczi tér 1.).
Szentendrén barokk sétát szervez a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szombaton és vasárnap. Mindkét napon délelőtt 11 órakor indul a séta a Flórián kápolna elől. A résztvevők szakképzett vezető kalauzolásával ismerkedhetnek meg a zömében a XVIII. században épült szentendrei barokkházakkal, templomokkal.
A séta érinti a Dumcsa Jenő utcai barokk lakóházakat, s a Fő téren álló úgynevezett pestis keresztet. Ezt az emlékművet 1763-ban a szerb kereskedő társaság gazdag tagjai emelték hálából, hogy a környéken pusztító nagy pestisjárvány elkerülte a várost.
A Kulturális Örökség Napjain sétát tehetnek az érdeklődők a Nógrád megyei Terényben az Istálló Galériától a szőlősoron át a Magyarországon egyedülálló Orsósmagnó Múzeumig.
A hangrögzítés történetét bemutató magnómúzeumot, Nagy Vilmos gépésztechnikus muzeális magángyűjteményét tavaly májusban nyitották meg egy Kossuth úti parasztházban 123 készülékkel, és azóta már 205 működő magnetofon látható a kiállításon.
A kulturális örökség napja alkalmából a határainkon túl is várják az látogatókat. Romániában a Kultúrpalotát láthatják (Marosvásárhely/Tirgu Mures, Str. Enescu 2.), Szlovákiában a Czuczor Gergely Múzeumba mehetnek az érdeklődők (Andód/Andovice, Fő u.).
MTI - fidesz.hu