Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új vezetés a K and H Equities élén

Rendkívüli közgyűlést tartott pénteken a K and H Equities, amelyen a részvényesek a brókercég vezetésének megújításáról döntöttek - tájékoztatott a K and H Bank.


Dátum: 2003-09-19 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:10.599593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A K and H Equities rendkívüli közgyűléséről kiadott közlemény szerint a tulajdonosok célja, hogy a brókercég életében új fejezetet nyissanak, amelyhez mind a felügyelő bizottság, mind az igazgatóság megerősítése hozzájárul.

"A K and H Equities tulajdonosai továbbra is elkötelezettek a brókercég mellett, és a bankcsoport ezen tevékenységét a jövőben is fenn kívánják tartani" - áll a közleményben.

A közgyűlésen a K and H Equities részvényesei elfogadták Vígh Szabolcs, Orosz András és Kővári Zsolt lemondását felügyelő bizottsági tisztségükről. A tulajdonosok visszahívták tisztségéből Csuka László Igazgatósági tagot.

A közlemény szerint péntektől a K and H Equities igazgatóságának tagja John Milton, Szabó Péter, Kosdi-Kovács Zoltán, felügyelő bizottságának tagjai Sepseyné Orosz Éva, Schopfné Déri Anna és Thierry Mezeret.

A bank szeptember eleji tájékoztatóján John Hollows, megbízott vezérigazgató nyomatékosította: a brókercég tulajdonosai már most hangoztatják, amint a PSZÁF engedélye megszületik, a bankcsoportban az Equities folytatja tevékenységét. A brókercég ügyfeleinek jó részét ugyanis külföldi befektetők teszik ki, akik már most jelezték, a jövőben a brókercéggel üzleti kapcsolatban kívánnak maradni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek