Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MPPE: A Népszabadságnak el kell gondolkodnia!

Az esztelen politikai megátalkodottság által vezetett nyugdíjas újságíró bajkeverése nem tekinthető elszigetelt jelenségnek, ha az olyan előzékeny fogadtatásra talál az újságnál, mint ebben az esetben - olvasható a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) hamisított Teller-levéllel kapcsolatos állásfoglalásában.


Dátum: 2003-09-19 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:13.179719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) állásfoglalása az úgynevezett Teller-levél ügyében

A Teller Edének tulajdonított levélhamisítványt súlyos közéleti ügynek tekintjük. Közzétételével az ország legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja nagy hibát követett el. Komoly felháborodást kelt az éppen most elhunyt nagy tudós emlékének megsértése.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület azonban a botrány további mozzanatai közül még legalább kettőt figyel aggodalommal, mert ezek a közélet erkölcsének romlását tükrözik. Egyrészt nem fogadható el, hogy egy nagy horderejű, a politika egészét érintő, sőt a lap szándéka szerint annak akár jelentős fordulatot is adó írást ilyen csekély körültekintéssel, mondhatni felelőtlenül bocsátottak útjára. Másrészt, ezzel szoros összefüggésben, a tisztánlátást elhomályosító indulat látványa is mély nyugtalanságot kelt. Az esztelen politikai megátalkodottság által vezetett nyugdíjas újságíró bajkeverése nem tekinthető elszigetelt jelenségnek, ha az olyan előzékeny fogadtatásra talál az újságnál, mint ebben az esetben.

A hamisítást most sikerült tetten érni. Kérdés, hogy a hamisság milyen gyakori? Felvetődik, hogy hasonlóan előzékeny környezetben a botrány-újságírás máskor is kibontakozhatott, s ha minden marad a régiben, tere lesz továbbra is. A gyűlölet pedig növekszik, a közélet mérgezettebb, mint valaha, miközben a híradások hitele egyre kétségesebb. Most, ezzel az üggyel a baloldali magyar újságírás válságba került. A Népszabadságnak el kell gondolkodnia, mennyi kárt okozott saját hitelének, továbbá azoknak a tisztességes újságíróknak, akik politikai meggyőződésüktől függetlenül szakmai közösségük túlnyomó többségét alkotják, s akik mesterségüket tisztességesen akarják művelni.

Egyesületünk elvárja, hogy az ügy súlyos tanulságai a magyar sajtó erkölcsi megtisztulásához vezessenek.

az MPEE elnöksége

OS

Kapcsolódó elemek