Tiltakoznak a munkavállalók képviselői
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldala tiltakozik amiatt, hogy a kormány az érdekegyeztetést elmulasztva döntött a közszolgálati szférában történő létszámcsökkentésről - mondta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) elnöke az MTI-nek pénteken.
Dátum: 2003-09-20 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:15.858597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredetileg az OKÉT pénteki tanácskozásának napirendjén a 13. havi juttatások kérdése szerepelt - közölte Szabó Endre. A kormány ugyanis ezt a decemberben kifizetendő pénzt csak januárban akarja folyósítani, ami ellen tiltakoznak a munkavállalók képviselői - tette hozzá. A közszolgálatban dolgozók képviselői az OKÉT ülésén napirend előtt szóba hozták a létszámleépítést. Tiltakoztak amiatt is, hogy a kormány elmulasztotta az érdekegyeztetést, mielőtt erről döntött - mondta Szabó Endre. Hozzáfűzte: információt kértek arról, hogyan képzeli el a kabinet a létszámleépítést a közszolgálati szférában. A kormány képviselői kijelentették, nincsenek erről információik, de az OKÉT felvetéseit tudomásul veszik és továbbítják. Szabó Endre az ülésen történteket összegezve elmondta: "a tárgyalás eredménytelen volt", csupán tiltakozásukat tudták kifejezni a 13. havi juttatások és a létszámleépítés ügyében.
Forrás: MTI, gondola.hu
fidesz.hu