Továbbra is izzik a kaposvári húskombinát hűtőháza
Továbbra is izzik a kaposvári húskombinát hűtőháza, amely péntekre virradó éjszaka gyulladt ki; a tűzoltók nem tudnak bejutni az épületbe a nagy füst és a magas hőmérséklet miatt - közölte szombat délelőtt a Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató.
Dátum: 2003-09-20 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:16.229296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az éjszaka több helyen megrepedt a hűtőház 40 centiméter vastag fala; a tűzoltók által megnyitott nyílásokon továbbra is sűrű füst gomolyog, emellett már a tetőről is füst száll fel, azaz a teljes, 25 méter magas épület belseje izzik - mondta Heizler György ezredes.
"Egyelőre továbbra sem tudunk bejutni az épületbe a nagy füst és a hőség miatt, újabb nyílásokat sem tudunk már vágni a raktár falán. Amit tehetünk az az, hogy megpróbáljuk habbal hűteni az izzó parafaszigetelést" - tette hozzá.
Beszámolója szerint a második napja égő, 250 négyzetméter alapterületű hűtőházban 20 tonna zsír égett el, valamint némi szárazáru.
A tűz keletkezésének okát továbbra sem tudják, a kár több tízmillió forintra becsülhető.
Heizler György elmondta: tartva attól, hogy az épület összedől, kiürítették a szomszédos munkásszállást, ahol 40 ember lakik; az égő épület melletti kompresszorházat igyekeznek megvédeni a tűztől és kiszivattyúzni az abban lévő tartályokban található mintegy 20 köbméter ammóniát.
A kilátásokról szólva a katasztrófavédelmi igazgató közölte, hogy amennyiben a rendkívül magas hőmérséklet miatt meggyengült szerkezet nem dől össze, akkor akár napokig is füstöt áraszthat az épület belsejében izzó 10, helyenként 23 centiméter vastag parafaszigetelés, ami akadályozza az oltást.
MTI - fidesz.hu