Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rálőttek az iraki kormányzótanács egy tagjára

Ismeretlen támadó több lövést adott le az iraki kormányzótanács egyetlen női tagjára szombaton Bagdadban, súlyosan megsebesítve Akila al-Hásimit. A 25 tagú testület tagjai ellen korábban nem követtek el merényletet.


Dátum: 2003-09-20 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:17.242787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két golyó a politikus asszony gyomrába fúródott, egy a vállát és egy a lábszárát találta el - értesült egy neve elhallgatását kérő iraki tisztségviselőtől az AFP francia hírügynökség. Akila al-Hásimit súlyos állapotban szállították kórházba. Sofőrje szintén megsebesült, a hátán érte lövés.

A támadást Bagdad nyugati részén, a háza előtt követték el a türkmén nemzetiségű politikusnő ellen. A rendőrség legkevesebb egy gyanúsítottat előállított és kihallgatott, de egyelőre nem világos hányan vehettek részt a lövöldözésben.

Akila al-Hásimi síita, a francia irodalom doktora és korábban tagja volt a Baasz pártnak. Szaddám Huszein rendszerében a külügyminisztériumban dolgozott, és nemzetközi kapcsolatokért felelős tisztségviselőként Tárik Aziz előző miniszterelnök-helyettes egyik munkatársa volt. A Szaddám-rendszer bukása után bekerült a külügyminisztériumot irányító állandó bizottságba, júliusban pedig beválasztották a kormányzótanácsba.

Tagja volt a kormányzótanács első küldöttségének, amely júliusban az ENSZ-ben járt, és a jövő héten is New Yorkba utazott volna, hogy a bagdadi delegáció soraiban jelen legyen az Iraknak szentelt közgyűlési vitanapon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek