Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leépítések az adóhivatalnál és a pénzügyőrségnél is

Az adóhivatal ezer, a vám- és pénzügyőrség pedig hétszáz dolgozójától lesz kénytelen megválni a kormány elbocsátásokat előíró intézkedése nyomán, ami 10 százalékos leépítést irányoz elő a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél.


Dátum: 2003-09-20 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:17.872814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összességében mintegy 50 ezer fővel karcsúsodhat a közszféra, az ütemezésről és a végkielégítésekről a jövő heti kormányülésre kell előterjesztést készítenie a pénzügyi tárcának. A minisztériumokat derült égből villámcsapásként érte a bejelentés - mondták érdeklődésünkre. Forrásaink a tapasztalatok alapján azt valószínűsítették, hogy elsősorban a kisegítő állomány - karbantartók, takarítók, üzemeltetők - létszámát érintheti a leépítés.

Forrás: Napi Online

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek