Hetek pénzügyminiszteri értekezlete: támogatás a palesztinoknak
A hét vezető ipari ország (G7) pénzügyminiszterei ígéretet tettek arra, hogy növelik a Palesztin Hatóságnak nyújtott pénzügyi támogatásukat, és arra szólították fel a nemzetközi közösséget, hogy hasonlóképpen cselekedjen.
Dátum: 2003-09-20 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:18.905234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hetek - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán, Kanada, Németország és Olaszország - azt követően hozták nyilvánosságra szombaton közleményüket, hogy megbeszélést folytattak palesztin kollégájukkal, Szalam Fajaddal.
A G7 képviselői közölték: eljárnak a Világbanknál annak érdekében, hogy a pénzintézet ősztől felszabadítsa a Ciszjordánia és a Gázai övezet számára létrehozott különleges pénzügyi alapokat.
A pénzügyminiszterek egyben megerősítették azt a szándékukat, hogy együttműködnek a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel a palesztin gazdaság újjáélesztésében és helyreállításában, ahogyan erről ez év júniusában Franciaországban tartott találkozójukon megállapodtak.
MTI - fidesz.hu