Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Megbukott a blöffpolitika..."

Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke tartott telt házas lakossági fórumot Balassagyarmaton. Elöljáróban Balla Mihály, a párt országgyűlési képviselője elemezte Balassagyarmat és térsége helyzetét.


Dátum: 2003-09-20 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:22.216845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy a 13 évvel ezelőtti állapotok tértek vissza. Az állami pénz Salgótarjánban és térségében landol, a gyarmati kórház rekonstrukciója elakadt, a nagyoroszi laktanyát felszámolják, a béremeléseket az önkormányzatok termelik ki, a pályázati lehetőségek szűkösek. Az Orbán-kormány működése alatt 7 milliárd forint jutott a térségbe, most viszont a gyarmati önkormányzat is csak az önhiki-pályázat révén kapott egy csekély összeget. Az előző ciklus 9 százalékos munkanélkülisége 15 százalékra nőtt.

Kövér László kifejtette, hogy az eltelt 11 hónap folyamán a Medgyessy-kormány blöffpolitikája megbukott, s kimerültek a gyűlöletkeltő kampánypolitika tartalékai is. A közvélemény-kutatások majd 10 százalékos Fidesz-vezetést prognosztizálnak.

Tavaly novemberhez képest 1 millió 700 ezer szavazót vesztett az MSZP. A koncepciótlanság, az erkölcsi hiteltelenség totális csődbe vezeti az országot. Az Orbán-kormány 320 milliárd forinttal adta át az államkasszát, működésük alatt minden gazdasági mutató javult. A szocialisták példanélküli közalkalmazotti béremelésbe kezdtek, de amit egyik kezükkel adtak, háromszor vették vissza. Az adóemelések, a gyógyszeráremelések, a gyárbezárások 21 ezer ember elbocsátásával, a tőkekiáramlás mind-mind fokozza az ország rossz hangulatát. Míg a Fidesz-kormány a középosztályt akarta megerősíteni, addig a Medgyessy-vezetés a gazdag vállalkozókat segíti.

Kövér László szót ejtett a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztériumról is. Nehezményezte, hogy egy alig 5 százalékos pártocska a jövő generációit nevelő legfontosabb tárcát ragadja magához. A pedagógus nem közölheti a szülővel, ha gyermeke például drogozik, csak, ha erre a gyermek írásban felhatalmazza őt. A történelem tantárgy visszaszorulása pedig egy manipulálható, nemzetben, hazában nem gondolkodó ifjúságot eredményez. Egy valódi szociáldemokrata pártra lenne szükség, amelyben nem milliárdosok éneklik az Internacionálét - szögezte le a politikus.

Szabó Andrea - Nógrád Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek