Demonstráció "a meg nem született magzatokért"
"A meg nem született magzatokért" szervezett figyelemfelhívó demonstrációt hagyományteremtő céllal a Magyar Keresztény Szövetség szombaton Budapesten.
Dátum: 2003-09-21 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:24.859935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon 1956 óta 6 millió legális abortuszt végeztek, ez a népességszámhoz viszonyítva a legmagasabb a világon - mondta Jobbágyi Gábor, a Pacem In Utero Egyesület elnöke, hozzátéve: a világon 50 millió terhességmegszakítást végeznek évente.
Megjegyezte: Magyarországon 1987 óta mintegy 700 ezerrel csökkent a lélekszám, tavaly egy Cegléd nagyságú, negyvenezres város "tűnt el" a térképről.
Hasonló a helyzet Európában is; ha a jelenlegi trend folytatódik, európai demográfusok számításai szerint az utolsó európai 400, az utolsó magyar 200 év múlva fog megszületni - tette hozzá az elnök.
Jobbágyi Gábor elmondta azt is, hogy a legális abortuszok 10 százalékában alakul ki valamilyen szövődmény, veszélyeztetve ezzel az anya egészségét és a későbbi szüléseket.
Egy gyerek felnevelése 18 éves koráig 9 millió forint mai áron számolva; a Magyarországon bekövetkezett életszínvonal-növekedés meghatározó eleme volt, hogy nem engedték megszületni a gyermekeket, így a nevelési költségeket - amely összesen az ország hároméves GDP-jével egyenlő - mind a szülők, mind az állam megspórolta - mondta a szónok.
Megjegyezte: sem az államtól, sem a pártoktól nem várható, hogy felvállalják a terhesség-megszakítás elleni fellépést, "mert nyilvánvaló: ha több gyerek születik, az lemondással jár, akadályozza az önmegvalósítást". Jobbágyi Gábor úgy fogalmazott: csak abban reménykedhetünk, hogy bekövetkezik egy erkölcsi megújulás.
A demonstráción beszédet mondott Beer Miklós váci megyéspüspök is, majd szentmisét celebráltak.
MTI - fidesz.hu