Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány számos erőfeszítést tett a családok érdekében

Minden eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy megálljon az országban a népességfogyás, majd újra lélekben is emelkedő nemzet legyen a magyar - mondta Kövér László szerdán Mórahalmon.


Dátum: 2002-03-27 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:44.789023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz ügyvezető alelnöke választási fórumán kiemelte, hogy egyes számítások szerint 50 év múlva Magyarországon mindössze 7 millióan fognak élni, s az akkori lakosság fele 50 évnél idősebb lesz.

- Ezért tudnunk kell, milyen erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy ezen a súlyos problémán változtatni lehessen - fűzte hozzá.

Kövér László a kormány eddigi családsegítő intézkedéseit ismertetve rámutatott: "amikor a családok terheinek könnyítéséről beszélünk, nemcsak a jelenről van szó, hanem a gyermekeink, unokáink jövőbeni esélyeiről is".

A politikus elmondta, hogy a kormány számos erőfeszítést tett a családok érdekében.

- Míg 1998-ban 198 milliárd forintot fordítottunk családtámogatásra, az idén ez az összeg megkétszereződik, 393 milliárd forint lesz - közölte.

A megtett intézkedések eredményeiről szólva megjegyezte: az elmúlt négy év bebizonyította, hogy egy kormány, egy politika nem csak ártani tud, hanem használni is.

- A ciklus közepén, 2000-ben, talán nem véletlenül, éppen a millennium esztendejében fordult elő húsz év óta először, hogy több gyermek született, mint a megelőző évben - mutatott rá.

Kövér László szerint hosszú távon akkor lehet elérni a háromgyermekes családmodell általánossá válását, ha hihetővé válik a fiatalok számára, hogy amikor gyermeket vállalnak, bizton számíthatnak a hosszú távú családtámogatásra.

A Fidesz politikusa cáfolta, hogy pártja szegényellenes politikát folytatna.

- Ennek ellentmond az is, hogy míg 1998-ban minden harmadik kétévesnél fiatalabb gyermek szegénységben élt, addig 2000 végén már csak minden ötödik - fejtette ki.

Hozzátette: 1997-ben 460 ezer gyermeket tartottak nyilván anyagi okokból veszélyeztetettként, 2000-ben pedig 260 ezret, tehát a csökkenés jelentős mértékű.

A jövő egyik legfontosabb feladatául a legtöbb terhet vállalók kiemelt támogatását jelölte meg Kövér László; azokét, akik dolgoznak és gyermekeket is vállalnak.

Kapcsolódó elemek