Mézesmadzag földtulajdonosoknak
A "földért életjáradékot" akció "nagy becsapása a gazdáknak", mert sok idős földtulajdonos nem tudja, hogy a programba bevont földre örököse nem tarthat igényt - mondta el Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke az MTI-nek vasárnap.
Dátum: 2003-09-21 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:30.299017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez "nagyon inkorrekt" eljárás és a "legszemérmetlenebb becsapása a földtulajdonosoknak, a tájékozatlan idős gazdáknak" - tette hozzá Faludi Sándor.
A Fidesz gazdatagozatának elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy Magda Sándor (MSZP), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke vasárnap elmondta: kifizetik várhatóan karácsonyig a pályázóknak azt az életjáradékot, amelyet a földért életjáradékot program keretében a Nemzeti Földalapnak felajánlott földjeik után kapnak.
Faludi Sándor kifejtette: a programban a 60 éven felüli tulajdonosok ajánlhatják fel 20 hektárig földjüket, akkor, ha az "táblásítható".
Az "idős emberek halálára spekulál a kormány", mert akkor jár jól, ha rövidebb ideig kell folyósítani az életjáradékot - mutatott rá a gazdatagozat elnöke.
Faludi Sándor annak kapcsán, hogy az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket is bevonták, elmindta: ez polgári jogi problémát okoz, mert a földre a tulajdonostársaknak elővételi joguk van.
Emlékeztetett: a polgári kormány átvállalta az osztatlan közös tulajdonú földek kiméretésének akkor tízezer forintos költségét.
Ennek folytatása helyett "mézesmadzagot húzogatnak a földtulajdonosok orra előtt" - fogalmazott Faludi Sándor.
MTI - fidesz.hu