Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborúellenes tüntetések Moszkvában

Két háborúellenes tüntetést is rendeztek a hét végén Moszkvában, az egyik résztvevői az amerikai csapatok Irakból való kivonását követelték Washingtontól, a másikon a csecsenföldi hadműveletek azonnali leállítására szólították fel a Kremlt.


Dátum: 2003-09-21 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:30.613422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki háború elleni megmozdulást szombat este az amerikai nagykövetség előtt rendezték. Az iraki és általában az "üzleti háborúk" elleni tüntetésen a rendező Liberális Demokrata Párt (LDPR) szerint háromezren vettek részt. A demonstrálók orosz és angol nyelvű háborúellenes plakátokkal "üzentek".

A tüntetésen szónokló Alekszej Mitrofanov, az LDPR parlamenti képviselője követelte, hogy a "piszkos olajdollárokkal beszennyezett " George Bush amerikai elnök vonja ki tankjait és rakétáit Irakból. Szavai szerint lehet, hogy Irakban szigorú katonai rezsim volt, de "azt legalább az irakiak maguk választották", és senkinek sincs joga rájuk kényszeríteni a saját akaratát.

A másik, szintén szombat esti tüntetést a Lubjanka téren, az orosz titkosszolgálat épületétől nem messze tartották. A többezres megmozdulás részvevői valódi, nem csak papíron létező csecsenföldi békefolyamatot követeltek. A tiltakozók - közöttük ismert művészek, írók - egyetértettek: az, ami Csecsenföldön zajlik, a józan ész meggyalázása és kigúnyolása.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyancsak szombaton kijelentette, hogy Moszkva bárkit elfogad partnernek, aki megnyeri a csecsenföldi elnökválasztást. Szavai szerint a jelöltek között nincsen számukra nem elfogadható személy.

Az elnök azt is közölte, nem engedik, hogy a lázadók megzavarják az október 5-re kiírt választást. Mint mondta, provokációikkal - az öngyilkos merényletekkel a szakadárok a szövetségi erők kemény ellenakcióját akarják kiváltani, amely a békés lakosságot is érintené - nem érnek el semmit. Úgy fogalmazott, hogy orosz belpolitikai szempontból a szövetségi erők bevetése lenne a leghatékonyabb megoldás, de a csecsen probléma rendezése szempontjából ez hiba lenne, ezért visszatartja a csapatokat.

Forrás: mtv.hu, mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek