Bábostalálkozó Kolozsvárott magyar részvétellel
Három magyarországi társulat is fellépett a hét végén Kolozsváron megtartott V. Romániai Magyar Bábostalálkozón. A békéscsabai Napsugár Bábegyüttessel, a debreceni Ort-Iki Bábszínházzal és a budapesti Hattyúdal Színházzal együtt összesen tizenöt társulat mutatott be darabokat a fesztivál jellegű rendezvény három helyszínén, a Báthory István Gimnáziumban, a Brassai Sámuel Gimnáziumban, valamint az állami Puck Bábszínház termében.
Dátum: 2003-09-22 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:33.122439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelen volt a Romániában működő valamennyi hivatásos magyar bábtársulat, néhány műkedvelő csoport, a nagyszebeni Gong színház német nyelven játszó bábtagozata, valamint az ukrajnai Harkovból érkezett Kakadu Bábszínház.
A minden ősszel elmaradhatatlan kulturális rendezvényen a romániai magyar bábosok - színészek, rendezők, dramaturgok - nemcsak találkozhatnak egymással, hanem az esti szakmai fórumokon a darabokat értékelik is.
Az idén ezt az értékelő munkát a szervező kolozsvári Homo Ludens Alapítvány felkérésére Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, Urbán Gyula, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke, Mészáros Emőke bábtörténész és Nánay István színikritikus végezte el.
MTI - fidesz.hu