Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit miniszterelnök a spanyol kormányfőt fogadta

Az iraki ellentétek jegyében lezajlott előző napi berlini német-francia-brit csúcs után, vasárnap este legszorosabb európai szövetségesét, a spanyol kormányfőt fogadta vidéki rezidenciáján a brit miniszterelnök.


Dátum: 2003-09-22 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:34.314561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tony Blair és José María Aznar két órát tárgyalt Chequersben, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szűkszavú esti közleménye szerint "igen pozitív, építő légkörben".

Blair és Aznar a tárgyalás után nem tartott sajtótájékoztatót; a szóvivő szerint a két vezető elsősorban a további iraki rendezési lépésekről szóló új biztonsági tanácsi határozat elfogadtatásának lehetséges módozatait vitatta meg. A Downing Street illetékese hozzátette: szóba került az az októberi madridi konferencia is, amelyet az iraki újjáépítés finanszírozásában részt vállaló országok részvételével terveznek.

Az előző napi berlini hármas csúcsról a brit sajtó szinte egyöntetűen azt írta vasárnap, hogy azon a két fő háborúellenes szövetséges, Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár gyakorlatilag kívülállóként, meglehetősen hűvösen bánt a brit miniszterelnökkel.

Blair a szombati találkozó után - a szintén Washington közeli európai szövetségének számító - Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel is telefonbeszélgetést folytatott a berlini hármas csúcstalálkozóról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek