Első ízben kap kártérítés egy '89-es temesvári sebesült
A temesvári táblabíróság pénteken 23 ezer dolláros kártérítés kifizetésére ítélte a Honvédelmi Minisztériumot Adriana Palcau javára, aki 1989. december 24-én saját lakásában sebesült meg. A károsultnak az elsőfokon eljáró törvényszék nem adott igazat, így Palcau fellebbezett. Ezután a táblabíróság felülbírálta a korábbi döntést, és megítélte a pénzt. Ez az első olyan eset, amikor hazai bíróság jogerős ítéletben ismeri el, hogy a hadsereget felelősség terheli az 1989 decemberi események áldozatai miatt.
Dátum: 2003-09-22 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:36.805018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Adriana Palcau temesvári lakost saját otthonában lőtték meg, a golyó az ablaküvegen keresztülhaladva a hasán találta el, s ezért a 30 éves nő mozgássérült maradt. Palcau már 1990-ben feljelentést tett, de a vizsgálat ekkor eredménytelenül zárult le. 2000-ben a Honvédelmi Minisztérium ellen nyújtott be polgári keresetet, amit a törvényszék elutasított. Nezir Gelaledin, a szaktárca szóvivője közölte, tiszteletben tartják a jogerős ítéletet, és bár még nem tudja miből, de fizetni fognak. (bbc)
transindex.ro - fidesz.hu