A britek is a szorosabb európai együttműködés mellett
A brit miniszterelnök felsorakozott az EU-tagállamok védelmi együttműködésének szorosabbá tételét célzó tervek mellé - írta hétfőn a Financial Times. A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában közölt jelentés szerint Tony Blair ezzel kívánja javítani Nagy-Britannia Németországhoz és Franciaországhoz fűződő kapcsolatait, amelyek az iraki válság miatt feszültté váltak.
Dátum: 2003-09-22 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:37.094449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A három ország vezetőinek a hét végén Berlinben tartott kötetlen csúcstalálkozóján kerültek szóba azok az elképzelések, amelyek szerint az EU-t a NATO-tól független, önálló katonai tervezési képességekkel kellene felruházni.
Németország, Franciaország, Belgium és Luxemburg április végén - egy hasonló csúcsszintű találkozón - pontosan ilyen kezdeményezést jelentett be, hivatalosan egyelőre az EU keretein kívül. Ezt akkor Londonban meglehetősen tartózkodóan fogadták.
Mostanra a jelek szerint módosult a brit álláspont. A Financial Times idéz egy - a berlini találkozón mindhárom vezető által jóváhagyott - belső dokumentumot, amelyben többek között ez áll: "Az Európai Uniót fel kell ruházni azzal a közös képességgel, hogy NATO-erőforrások és -képességek igénybe vétele nélkül tudjon műveleteket tervezni és végrehajtani. Célunk továbbra is az, hogy megteremtsünk egy ilyen képességet, akár a 25 (tagállam körében létrejövő) konszenzus alapján, akár a bekapcsolódni kívánó partnerek körében."
A lap szerint a Tervuren-kezdeményezés néven ismertté vált német-francia-belga-luxemburgi terveket áprilisban egyrészt időzítésük, másrészt az iraki háború miatti feszültségek miatt a britek és az amerikaiak is rossz szemmel nézték. Londonban Blairt célba vevő szándékos sértésnek, Washingtonban pedig az atlanti szövetség ellen irányuló újabb támadásnak tekintették őket.
A kezdeményezés onnan kapta a nevét, hogy a négyek tervei szerint jövőre a Brüsszel melletti Tervurenben állítanák fel az önálló európai műveletek tervezéséért és végrehajtásának irányításáért felelős európai főparancsnokságot. A berlini találkozón azonban a franciák és a németek állítólag beleegyeztek abba, hogy a főparancsnokságot "jelképes gesztusként" a NATO brüsszeli központjában hozzák létre.
MTI - fidesz.hu