Tökóriás a nagydobosi fesztiválon
Egy száznyolcvanöt kilogrammos sütőtök lett a nagydobosi tökfesztivál győztese - tudatta hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere.
Dátum: 2003-09-22 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:37.657526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombaton és vasárnap megtartott rendezvényre Újvidékről érkezett a győztes termés - mondta Fonalka István.
A jókora növény termesztője Berényi János, az Újvidéki Mezőgazdasági Kutató Intézet munkatársa 515 kilométeres utat tett meg, hogy részt vehessen a versenyen - tette hozzá a település első embere.
A mintegy kétméteres kerületű sütőtököt Berényi János kisteherautóval szállította Nagydobosra.
Fonalka István beszámolt arról is, hogy a legnagyobb hazai termés a fele volt az újvidékinek, a nagydobosi Kakukk László földjén termett sütőtök 98,5 kilogrammot nyom.
A fesztiválon tökfejedelmet is választottak a helyi termesztők közül. A címet jelképező díszes palástot és a jogart Pálffy Tamás viselheti egy évig.
A hagyományteremtő szándékkal megtartott tökfesztivál célja, hogy az 1920-30-as években a New York-i tőzsdén is jegyzett, világhírű nagydobosi sütőtök termesztési hagyományait felelevenítsék - mondta a polgármester.
MTI - fidesz.hu