Kelta sír maradványaira bukkantak Szegeden
A feltételezések szerint a késői vaskorból, az időszámítás előtti 2-3. századból származó kelta szórt hamvas sír maradványaira bukkantak a szakemberek Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtti ásatáson - közölte hétfőn a munkálatok irányítója.
Dátum: 2003-09-22 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:39.829816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Egyedülállónak számít a városban ez a feltárás, ugyanis Szeged történelmi Belvárosának legrégebbi és ez idáig egyedüli ismert kelta lelet-együtteséről van szó - emelte ki Törőcsik István régész.
További érdekességként említette: a kelta sír igazolni látszik egyes kutatók - történeti és nyelvészeti adatokra alapozott - feltételezését, miszerint a Szegeddel azonosítható római kori Partiscum város egy korábbi kelta település helyén jött létre.
- A sír körülbelül egy négyzetméteres nagyságú, négyzet alakú foltja hét végén bontakozott ki, és előkerült három kerámiaedény, urna is, amelyek közül kettőnek még csak a peremét látjuk - mondta a régész.
Hozzátette, hogy a már kiemelt urna peremének átmérője 27 centiméter, ami a kelta leleteknél jó közepes nagyságúnak számít.
Ismertetése szerint a pontos kormeghatározásra később kerül sor, de a földben lévő állatjárásokban szórványosan talált égett embercsontok alapján arra következtetnek, hogy a sírba feltehetően máglyán elégetett holttest hamvait szórták.
A szakember valószínűsítette, hogy a későbbiekben, a sír kibontása során az edények mellett egyéb tárgyakra is akadnak. Kitért arra, hogy számítanak további hasonló sírokra, ugyanis nagyobb kelta temetőt gyanítanak a téren.
Elmondta, hogy a múzeum előtti téren a múlt évben vette kezdetét a leletmentés, amelynek költségeihez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tavaly és az idei évben összesen másfél millió forintot adott.
- Előzőleg feltártunk a felsőbb rétegekben például 18. századi kaszárnya, valamint török kori épület nyomait, különböző korokból csontokat és kerámiaedény-töredékeket; a leletek a város és a vár történetének metszetét adják - mondta Törőcsik István.
MTI - fidesz.hu