Prodi tényszerű beszámolóra készül Eurostat-ügyben
Az Európai Bizottság elnöke a tényekhez híven fog beszámolni az Eurostat-botránnyal kapcsolatos vizsgálatok eddigi eredményeiről az Európai Parlamentben (EP) e héten esedékes meghallgatásán - közölte hétfőn szóvivője.
Dátum: 2003-09-22 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:40.440369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Romano Prodi a tervek szerint csütörtökön jelenik meg a pártcsoportok elnökeinek rendkívüli értekezletén, amelyen ez alkalommal a parlament költségvetés-ellenőrzési bizottságának (Cocobu) tagjai is részt vesznek. A képviselők és a nyilvánosság tőle értesülhetnek először arról, mit állapítottak meg eddig az EU Statisztikai Hivatalában elkövetett állítólagos pénzügyi visszaélések és szabálytalanságok ügyében folyó vizsgálatok.
Szóvivőjének tájékoztatása szerint maga Prodi is csak kedden fogja megkapni az ezek eredményeiről szóló - részben ideiglenes - jelentések összefoglalóit. A bennük szereplő megállapításokat "úgy fogja a képviselők elé tárni, ahogy vannak. Semmit nem fog megváltoztatni politikai indítékok alapján, őszintén és az igazsághoz híven ismerteti majd a tényeket" - jelentette ki Reijo Kemppinen.
A brüsszeli bizottság július elején indított fegyelmi eljárást az Eurostat - előzőleg már más beosztásba helyezett - három legmagasabb rangú vezetője ellen annak a gyanúnak az alapján, hogy közük lehetett a hivatalnál állítólag évek óta folyó pénzügyi szabálytalanságokhoz. Az ügyben a bizottság csalásellenes hivatala (Olaf) mellett egy külön erre a célra létrehozott munkacsoport és a belső számvizsgálói szolgálat is folytat vizsgálatot.
Az ügy politikai súlyára és tétjeire való tekintettel a meghallgatást rendkívüli várakozás előzi meg. Az Eurostat-botrányban a Prodi-bizottság három tagjának - Neil Kinnock szervezeti, Pedro Solbes pénzügyi és Michaele Schreyer költségvetési ügyekért felelős biztosnak - a politikai felelőssége is felmerül. Közülük az Eurostat felett közvetlen felügyeletet gyakorló Solbes helyzete a legkényesebb. Az EP liberális csoportja nemrég úgy foglalt állást, hogy ha a visszaélések ténye bebizonyosodik, a spanyol biztosnak le kell mondania.
A végrehajtó testület egészét sem érinti kevésbé kellemetlenül az ügy. Prodiék négy éve éppen az ilyesféle szabálytalanságokkal szembeni "nulla tolerancia" jelszavával foglalták el hivatalukat, miután a Jacques Santer vezette előző bizottság a mostanihoz több tekintetben hasonló botrányok miatt kényszerült lemondásra.
Hivatalba lépése után Prodi a bizottság valamennyi tagjától külön-külön szóbeli ígéretet kapott arra, hogy ha bármilyen ok miatt lemondásra kéri fel őket, távoznak tisztségükből. Kemppinen most ismét megerősítette, hogy ezek a kötelezettségvállalások változatlanul érvényben vannak. Ismét cáfolta viszont azt a legendát, hogy Prodi a páncélszekrényében őrzi a biztosoknak ezt az ígéretet tartalmazó aláírt leveleit.
MTI - fidesz.hu