Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új támogatási formák a határon túli magyaroknak

A határon túli magyarság gazdasági megerősödéséhez új támogatási formákat hirdet meg rövidesen az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) - mondta a szervezet nyáron bejegyzett kuratóriumának új elnöke hétfőn.


Dátum: 2003-09-22 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:41.143769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közalapítvány a többi között a befektetéseket, a vajdasági és kárpátaljai privatizáció keretében a tulajdonszerzést segíti - mondta Lábody László.

A kuratóriumi elnök, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt vezetője hozzátette: az alapítvány kölcsönöket is ad majd a kisvállalkozásoknak.

A cél Magyarország és a környező országok magyarlakta területei közötti gazdasági kapcsolatok erősítése - emelte ki a bemutatkozó sajtótájékoztatón Lábody László.

A szervezet - várhatóan október közepétől - külön forrást nyújt majd az uniós pályázatok önrészéhez, de készen áll a projektek megírásához szükséges oktatásra, tanácsadásra is.

Az elnök tájékoztatása szerint a következő években kiemelt figyelmet kaphat a Vajdaság és Kárpátalja, de a felvidéki és a szlovéniai támogatások rendszerén is változtatni akarnak.

A határon túli magyarság támogatására 1995-ben létrehozott Új Kézfogás Közalapítvány a kulturális segítséget nyújtó Illyés Közalapítvány (IK) mellett a szülőföldön maradást szolgáló gazdasági programokat ösztönöz.

Közel 30 ezer munkahely létesítéséhez vagy megtartásához teremtett lehetőséget a határon túli magyaroknak az ÚKK - közölte az elnök.

Ismertetése szerint az elmúlt négy évben közel kétezer pályázat érkezett a közalapítványhoz, ezek közel háromnegyedét támogatni tudták, összesen mintegy 2,3 milliárd forinttal.

Elmondta, hogy az idén 560 millió forintból gazdálkodhattak és - mint mondta - reményeik szerint a forrás nagysága jövőre "szinten marad".

Tájékoztatása szerint 1995 és 2003 között az Új Kézfogás Közalapítvány közel 3,4, míg az Illyés Közalapítvány 8,5 milliárd forint támogatást kapott a költségvetésből.

A központi büdzsé 0,16 százaléka jut az idei évben a határon túliak támogatására, ebből a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) költségvetésének 5 százaléka - mondta.

Közlése szerint a MeH költségvetési fejezetéből a Határon Túli Magyarok Hivatala 11, az Illyés Közalapítvány 16, míg az Új Kézfogás Közalapítvány 9 százalékkal részesül. A határon túli magyarság támogatására a költségvetés 1999-ben 2,3, 2001-ben 5,6, míg 2003-ban 8,8 milliárd forintot fordított - ismertette Lábody László.

Bálint-Pataki József HTMH-elnök tájékoztatása szerint az ÚKK a sok határon túli magyarságot támogató szervezet között az egyetlen, amely közvetlenül nyújt gazdasági segítséget a szomszédos országokban élő magyarok egzisztenciateremtéséhez, és így a szülőföldön maradásukhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek