Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szövetségben Budapestért, az otthonunkért

Megalakult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozatának Budapesti Szervezete. A szervezet közös munkára hívja a budapestiekért és Budapestért tenni akaró polgárokat, civil szervezeteket, öntevékeny szerveződéseket, önkormányzati képviselőket és polgármestereket.


Dátum: 2003-09-22 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:41.471114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakmapolitikai testület alakuló ülésén polgármesterek, önkormányzati képviselők, fővárosi civil szervezetek képviselői, szakértők vettek részt.

Az ülésen Szita Károly, a Szövetség Önkormányzati Tagozatának elnöke az önkormányzatok jelenlegi állapotáról, illetve a jövőbeli egyre súlyosbodó kilátásokról beszélt.

Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke elmondta: Budapestnek a mindenkori kormányokkal is szövetségben kell lenni. Az elmúlt tizenkét esztendőben a fővárosi vezetés, hátba támadott egy olyan összetételű kormányt, amelynek összetétele nem felelt meg az ő szájaízének. De ugyanezt tette a jelenlegi kormánnyal is. A politikus rámutatott: az önkormányzatiság egyszerre egyéni és közösségi szabadság. Minden magyar polgár része, tagja, alkotója az önkormányzatnak, hiszen lakhelye szerint is ilyen közösségben él. Azok akik nem tesznek meg mindent az önkormányzatok érdekében, azok az egyéni és közösségi szabadság ellen tesznek.

György István, az Önkormányzati Tagozat Budapesti Szervezetének megválasztott elnöke megköszönte a jelenlevőknek a bizalmat. Elmondta: a Szövetséggé alakulási folyamat struktúraváltást jelent a Fidesz-Magyar Polgári Párt átalakítása során, ami tartalmi igény követelményei szerint történt. A politikus emlékeztetett: az elmúlt 13 év Magyarországának a legsikeresebb négy esztendeje 1998-2002 között volt, amikor "sokan lettek", azonban ahogyan Orbán Viktor megfogalmazott mégsem elegen.

Rossz közérzetet szül a főváros kilátástalan helyzete

Rátonyi Gábor, Zugló polgármestere, a testület alakuló ülését levezető elnökség tagja a fidesz.hu - nak elmondta: az önkormányzati területi tanács feladata és célja, hogy felemelje szavát a Budapesten tapasztalható problémák kérdéskörére és ennek a megválaszolására tegyen javaslatokat és programokat. A budapesti problématérkép tulajdonképpen ismert, hiszen aki itt él az nap mint nap szembesül a közbiztonság, a közlekedés, a köztisztaság okozta bosszúságokkal. Ezek minden nagyvárosra jellemzők, de sajnos Budapesten már 13 éve nem sikerült megoldást találni azokra a neuralgikus pontokra, amelyek bosszantják a az állampolgárokat - hívta fel a figyelmet a poltikus.

Elmondta, hogy jelen pillanatban semmiféle reaális esélyt nem látnak arra, hogy a fővárost megbénító, az emberek egészségére káros forgalmi dugók problémája megoldódjon a szocialista-szabad demokrata vezetés által, hiszen eddig sem tettek túl sokat ezért.

- Gondoljunk csak a tömegközlekedési eszközökre birkózva feljutó polgártársainkra, akik hosszú perceket várakoznak a metrókra, a villamosokra, a trollibuszokra. Gondoljunk azokra a szeméthegyekre, amelyek a városrészekben fellelhetők, vagy a mindent elborító kutyapiszokra, vagy éppen a fiatalok növekvő drogfogyasztására, ami éppen szocliberális kormány engedékeny drogpolitikájának tudható be leginkább - mondta Rátonyi Gábor.

Rossz a közérzete a fővárosban élő állampolgároknak, mert a közbiztonság egyre romló statisztikáit hallva, nap mint nap kilátástalanabbnak látják a helyzetet - mutatott rá a polgármester, majd hozzá tette: ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat és ezekre kell is, hogy válaszoljunk, hiszen most olyan tendencia van, ami azt mutatja, hogy a Fidesz iránt sokkal nagyobb a bizalom, a szimpátia és ezt a lehetőséget vétek lenne nem kihasználnunk.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozata Budapesti Szervezetének alakuló ülésén a jelen lévők egyhangúan elfogadták a következő nyilatkozatot:

NYILATKOZAT

2003. szeptember 22-én megalakult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozatának Budapesti Szervezete.

A Budapesti Szervezet alakuló ülésén polgármesterek, önkormányzati képviselők, fővárosi civil szervezetek képviselői, szakértők, közös munkára kész fővárosi polgárok vettek részt.

A Budapesti Szervezet szomorúan állapította meg, hogy a főváros - immáron tizenhárom éve mind személyében, mind a várost vezető koalíciós pártok összetételében gyakorlatilag változatlan - vezetése alkalmatlannak bizonyult arra, hogy fejlődő és gazdagodó, szépségeit megőrző és otthonos Budapestet teremtsen polgárainak.

A budapestiek a kátyús utakon az idegőrlő csúcsforgalomban araszolnak; koszos és zajos utcákon kerülgetik a bér-kéregetőket; naponta csőtörésekkel harcolnak; esténként bizonytalan közbiztonságú aluljárókon és tereken sietnek át.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozata Budapesti Szervezetének megalakulása 2003. őszén különösen nagy jelentőséget kap. A 2002-es parlamenti és önkormányzati választások óta világosan kiderült minden fővárosi számára, hogy a Fővárosi Közgyűlést vezető koalíció hűségesen kiszolgálja - sőt néha túllicitálja - a kormánykoalíció hibás döntéseit - a budapesti polgárok érdekeinek ellenében. Jó példa erre a távhődíjak drasztikus emelése vagy a BKV finanszírozási helyzetének megoldatlanságából fakadó jegyáremelés. A kormány, a Fővárosi Közgyűlés és vezetői 2003. évi döntéseinek következtében egy átlagos budapesti család kiadásai jövőre közel 150.000 forinttal növekszenek.

Az Önkormányzati Tagozat Budapesti Szervezete munkájának és programjának mottója:

Szövetségben Budapestért, az otthonunkért!

Az Önkormányzati Tagozat Budapesti Szervezte közös munkára hívja a budapestiekért és Budapestért tenni akaró polgárokat, civil szervezeteket, öntevékeny szerveződéseket, önkormányzati képviselőket és polgármestereket.

Arra kérünk mindenkit, hogy saját - szűkebb és tágabb - otthona érdekében fogjon munkához! Házunk, lakásunk, utcánk, kerületünk biztonsága, fejlődése nemcsak a választott vezetőkön múlik. Sokszor éppen az ő tevékenységüket befolyásolhatjuk, terelhetjük jobb irányba azzal, hogy magunk kezébe vesszük környezetünk életének alakítását.

Kérdezzük meg lakótársainkat arról, hogy milyen utcában, kerületben, városban élnének szívesen, és azt is, hogy mit tennének érte. Ne restelljük levelekkel, akciókkal, rendezvényekkel felhívni az önkormányzati képviselők, polgármesterek figyelmét lakóhelyünk környezetének gondjaira. A civil szervezetek hozzáértő módon elkészített tanulmányokkal, a nyilvánosság erejével és a közös munka során felszabaduló energiákkal segíthetik a főváros helyzetének javulását. Az önkormányzati képviselők és a polgármesterek a polgárok és a civil szervezetek munkájára és erejére támaszkodva teljesíthetik ki munkájukat.

Budapesti Szervezet közéleti szerepvállalással, konferenciákkal, a nyilvánosság gyakori megszólításával, javaslatokkal kívánja segíteni a főváros fejlődését, a budapesti polgárok életminőségének javulását.

Budapest, 2003. szeptember 22.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Önkormányzati Tagozata - Budapesti Szervezet

Elnök:

György István

Elnökségi tagok: Juharos Róbert, Hutirai Gyula, Bús Balázs, Rozgonyi Zoltán

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek